Baka István: Gumiljov a Csekában

   
A börtönőrök ólom lábait
Ólomgolyók váltják fel holnap reggel;
Már hallom: szürke angyalszárnyaik-
Kal surrogva hogy kísérnek a Mennybe.
   
Fehér ingemet egyszer, de csak egyszer,
Átüti majd forradalmuk szine;
Mint zászlajuk, a vérem bíbor selyme
Kibomlik, ellobog a Semmibe.
   
Ólomgolyóként szálltam volna én át,
Szürkén e tarka földi életen, –
Meglelte mégis a költői vénát,
És megcsapolta a Történelem.
   
Holnap az ég tarkóján felpiroslik
A Napkorong, mint kegyelemlövés
Kerek sebe; s a világról lefoszlik
Létem: azaz maga a Létezés.
   
Mert nem leszek, s ha nem leszek, ki tartja
Atlaszként ezt a glóbuszt még tovább?
Vagy tán verssor-vetéseim, kihajtva,
Teremnek új Oroszhont, Afrikát?
   
Ólomgolyóként átsurrantam én a
Világon, s úgy szállt vélem, mint soha
Még senkivel, az égen át a néma
Kométa: az Orosz História.


_____________________

(A NYIKOLAJ GUMILJOV VERSEI című kötetből. Baka István verse.)