Keresés
Partnerek, támogatók


























































ALAPÍTÓ OKIRAT



mellyel az alapítók a Polgári Törvénykönyv 74/A-F. paragrafusainak figyelembevételével közművelődési és művészeti célok szolgálatára hivatott, jogi személyiséggel rendelkező

ALAPÍTVÁNY-t


hoznak létre az alábbiak szerint:

I.


Az alapítvány neve:       BAKA ISTVÁN ALAPÍTVÁNY
Az alapítvány székhelye:      6723 Szeged, Molnár u. 4.

II.


Az alapítvány célja:

        Általánosan:
– A magyar irodalom és a hozzá kötődő társművészetek (képzőművészet, színház- és filmművészet, zene) értékeinek bemutatása, népszerűsítése, különös tekintettel a XX. század második felétől kezdődően létrejött alkotásokra.
– Ezen művek alkotóinak, előadóművészeinek, és a munkájukat segítő művelődési intézmények tevékenységének támogatása.
– A műfordítás fontosságának hangsúlyozása, magyar művek idegen nyelvekre és idegen nyelvű művek magyarra fordításának ösztönzése.

        Különösen:
– Baka István költő, író, műfordító, folyóiratszerkesztő alakjának megidézése, műveinek hozzáférhetővé tétele annak érdekében, hogy életműve a nemzeti kultúra szerves részévé, annak eleven hagyományává váljék.

        E főbb célok megvalósítása érdekében:

– rendezvénysorozatok (előadóestek, konferenciák, könyvbemutatók, versmondó-versenyek, színházi előadások, kiállítások) szervezése vagy támogatása,
– az életművet bemutató könyvek illetve elektronikus-virtuális adathordozók (hanglemez, CD, internet-kiállítás, rádió- és TV-felvételek) megjelenésének elősegítése,
– az életműhöz valamilyen formában kötődő pályázatok meghirdetése vagy támogatása,
– fontosabb évfordulókról való megemlékezés.


III.


Az alapítvány jellege:

1. Az alapítvány nyitott, ahhoz bármely hazai és külföldi természetes illetve jogi személy vagy jogi személyiség nélküli társaság csatlakozhat, ha az alapítványi célokkal egyetért.

A csatlakozás történhet pénzbeli hozzájárulással és vagyontárgyak vagy személyes munkavégzés felajánlásával. Ez utóbbi két esetben a kuratórium elfogadó nyilatkozata is szükséges.

Külföldi csatlakozás, felajánlás esetén az alapítvány részére nyújtott, kamatozó devizaszámlára érkező adomány devizában is felhasználható.

2. Az alapítvány közhasznú szervezetként kíván működni. Ennek érdekében vállalja, hogy

a) az 1997. évi CLVI. tv. 26.§ c pontjában felsorolt közhasznú tevékenységek közül a következőket végzi:

    – "3. tudományos tevékenység, kutatás"
    – "4. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés,"
    – "5. kulturális tevékenység,"
    – "6. kulturális örökség megóvása",
(ld. jelen Alapító okirat II. pont, Az alapítvány célja),

b) vállalkozói tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez,

c) gazdálkodása során létrejött javait nem osztja fel, azokat a létesítő okiratban meghatározott tevékenységére fordítja,

d) közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt,

e) az alapítvány kezelő szerve: a kuratórium tagjai és vezető tisztségviselői megfelelnek a következő összeférhetetlenségre vonatkozó szabályoknak: az alapítókkal nem állnak sem rokonságban, sem tagsági sem munkaviszonyban.
A vezető szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pont], élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján
        a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy
    b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás.
A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be – annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig – vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki.
A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.

A közhasznú szervezet a felelős személyt, a támogatót, az önkéntest, valamint e személyek hozzátartozóját – a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások, illetve a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő juttatások kivételével – cél szerinti juttatásban nem részesítheti.

f) az alapítvány közhasznú szolgáltatásait az "e." pontban megfogalmazott korlátozásokon túl bárkinek megkötés nélkül elérhetővé teszi,

g) az alapítvány eleget tesz az 1997. évi CLVI. tv. 19.§-ban előírt beszámolási kötelezettségeknek.

IV.


Az alapítvány induló vagyona: 50.000 /ötvenezer/ forint az alábbi megoszlásban:

    – 25.000 Ft készpénz (Baka Istvánné)
    – 15.000 Ft készpénz (Baka Zsuzsanna)
    – 5.000 Ft készpénz (Baka Ágnes)
    – 5.000 Ft készpénz (Baka Attila Tamás)

Az alapítók kötelezik magukat arra, hogy a fent megjelölt összeget – amely az alapítvány működésének megindítására felhasználható –, a nyilvántartásba vételt elrendelő bírósági határozat kézhez vételétől számított nyolc napon belül az alapítvány nevére nyitott bankszámlára befizetik.

Az alapítvány az első csatlakozók befizetéséből törzstőkét képez, melynek összege 30.000 Ft. A kuratórium csak a törzstőke feletti rész felhasználásól dönthet.

V.


Az alapítvány megszűnése:

Az alapítvány határozatlan időre jön létre. Megszűnése esetén a törzstőke az alapítókra vagy örököseikre száll. Ezen személyek legfeljebb az alapításkor rendelkezésre bocsátott összegre tarthatnak igényt, de csak abban az esetben, ha az alapítvány rendelkezik ennyi pénzzel a megszűnése pillanatában. Az ezen felüli összeget az alapítvány céljaival összeegyeztethető rendezvények, pályázatok, kiadók és egyéb kulturális intézmények támogatására kell felhasználni.

VI.


Az alapítvány gazdálkodása:

Az alapítvány vagyonát az induló vagyon, továbbá a később csatlakozók, támogatók befizetései, dologi felajánlásai, kamatozó betétek és értékpapírok hozadéka, pályázatokon nyert összegek valamint a cél szerinti tevékenység folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevételek fogják képezni.

Az alapítvány vagyona kizárólag az alapítványi célok megvalósítására használható fel.

1. Ennek lehetséges módjai:

a) Előadásokhoz, szavalóversenyekhez, szakmai tanácskozásokhoz, konferenciákhoz nyújtott anyagi támogatás:
– az alapítványi rendezvények nyomtatási költségeinek térítése (meghívók, felhívások, műsorfüzetek, plakátok, stb.),
– a rendezvények előkészítéséhez és lebonyolításához szükséges terembér, fűtés, világítás, technikai eszközök, posta-, telefon- és útiköltségek, szállás és étkezés biztosítása,
– a rendezvények szervezőinek, szereplőinek, nyerteseinek díjazása,

b) Pályázatok meghirdetésének és díjazásának költségei.

c) Könyvek, egyes folyóiratszámok és elektronikus adathordozók kiadásának támogatása (honorárium, nyersanyag, illusztráció- és nyomdaköltség, a Baka István internetkiállítás bővítésének költségei, könyv- és elektronikus adathordozók, (számítás)technikai eszközök vásárlása, munkadíj stb.),

d) Az alapítvány működtetőinek díjazása, alapítványi munkájukkal kapcsolatos költségeik megtérítése.

2. A támogatások odaítéléséről az alapítvány kuratóriuma dönt.

3. Az alapítvány – a kuratórium döntésének megfelelően – jogosult vállalkozási tevékenységben részt venni és ösztöndíj szerződéseket kötni, feltéve, ha ez az alapítványi célok megvalósítását nem veszélyezteti.

VII.


Az alapítvány szervezete:

A. Kuratórium

1. Az alapítvány kezelő szerve a kuratórium, amely 2006. október 19-én történt újjáalakulása óta 12 tagból áll.

2. Kuratóriumi tagság az alapítók felkérésére jöhet létre. A megszűnt tag helyét 30 napon belül be kell tölteni, ha a kuratóriumi tagok létszáma 5 főnél kevesebb lett.
Ha a kezelő szerv (szervezet) tevékenységével az alapítvány célját veszélyezteti, az alapító a kijelölést visszavonhatja és kezelőként más szervet (szervezetet) jelölhet ki.

3. A kuratórium tagjai maguk közül elnököt és alelnököt választanak.

4. Az alapítók 2006. október 19-én a kuratórium tagjainak az alábbi személyeket kérték fel:

    Barta Gyuláné Szélpál Magdolna könyvelő
    6725, Szeged

    Bombitz Attila irodalomtörténész
    6725 Szeged

    Balog József író, rendező, rádiós szerkesztő,
    6724 Szeged

    Darvasi László író
    6721 Szeged – Budapest

    Fabulya Andrea középiskolai tanár
    6726 Szeged

    Dr. Füzi László irodalomtörténész, főszerkesztő
    6000 Kecskemét

    Dr. Ilia Mihály irodalomtörténész
    6723 Szeged

    Kocsis Imre Antal főiskolai tanár
    7100 Szekszárd

    Dr. Lengyel András irodalomtörténész
    6722 Szeged

    Dr. Olasz Sándor irodalomtörténész, főszerkesztő
    6726 Szeged

    Dr. Szőke Katalin irodalomtörténész
    1065 Budapest – Szeged

    Dr. Tényi Jánosné népművelő
    6723, Szeged

A kuratórium tisztségviselői:

    Elnök: Dr. Füzi László irodalomtörténész
                6000 Kecskemét
    Alelnök: Dr. Bombitz Attila
                6723 Szeged
    Titkár: Dr. Tényi Jánosné népművelő
                6723, Szeged
    Gazdasági ügyintéző: Barta Gyuláné Szélpál Magdolna könyvelő
                6723, Szeged.

5. A kuratóriumi tagság megszűnik:

    – lemondással,
    – a tag halálával.

6. A kuratórium hatásköre:

– dönt az alapítványhoz való csatlakozás elfogadásáról,
– meghatározza az alapítványi vagyon éves felhasználásának elveit és kereteit,
– dönt arról, hogy az alapítvány vagyonát melyik pénzintézetnél kezeli,
– dönt a vagyon egy részének vállalkozásba való viteléről,
– ellenőrzi, hogy az alapítványi vagyon a célnak megfelelően kerüljön felhasználásra,
– az alapítvány megszűnése esetén dönt a megmaradt vagyon konkrét szétosztásáról,
– megválasztja az alapítvány elnökét és alelnökét.
– meghatározza az elnök és az alelnök jelen okiratban nem szereplő sajátos jogait és feladatait,
– működésében a jelen alapító okirat által meghatározott szabályokat követi.

7. A kuratórium szükség szerint, de évente legalább egyszer összeül. A kuratóriumi ülést – napirendi javaslat közlésével – a titkár hívja össze. Az ülés összehívását bármely kuratóriumi tag kezdeményezheti, ilyenkor a titkár köteles az ülést összehívni.

8. A kuratórium határozatképes, ha ülésén tagjainak több, mint a fele jelen van. Határozatképtelenség esetén a kuratóriumot változatlan napirenddel tizenöt napon belüli időpontra ismét össze kell hívni. A megismételt ülés a jelenlévők számától függetlenül határozatképes.

9. A kuratórium döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök, távollétében az alelnök dönt.

10. A kuratórium ülésein jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyvek alapján a kuratórium egy olyan, folyó sorszámozással ellátott külön nyilvántartást köteles vezetni, melyből megállapítható az ülések időpontja, a kuratórium döntéseinek tartalma, időpontja és hatálya, a döntést támogatók és ellenzők számaránya, személye, valamint az egyéb javaslatok és hozzászólások tartalma.

11. A kuratórium ülései nyilvánosak, azokon szavazati jog nélkül, de javaslattevő joggal minden érdeklődő részt vehet.

12. A kuratóriumnak a döntéseiről – a döntéstől számított huszonöt napon belül – az érintetteket tájékoztatnia kell:
    a) egy helyi és egy országos napilapban való közzététel formájában és
    b) a jelentkezőnek / pályázónak küldött levélben.

13. Az alapítvány működésével kapcsolatban keletkezett iratokba a bárki betekinthet. Az ilyen irányú kérelem megérkezése után legkésőbb a nyolcadik napon a kuratórium köteles az iratokat rendelkezésre bocsátani. Az iratok a kuratórium helyiségéből nem vihetők ki, de a kérelmező költségére lemásolhatók.

14. Minden év decemberében a kuratórium titkára beszámol a kuratóriumnak az alapítvány cél szerinti működése keretében megtartott rendezvényeiről, az alapítvány támogatásával létrejött műalkotásokról és egyéb kulturális eredményekről; az alapítvány gazdasági ügyintézője pedig beszámol az alapítvány gazdálkodásáról. Beszámolójukat írásban is rögzítik. A beszámolókat a kuratórium egyszerű szótöbbséggel fogadja el.

15. A kuratórium tagjai a – titkár és a gazdasági ügyintéző kivételével – kuratóriumi munkájukért díjazásban nem részesülhetnek, de igényt tarthatnak esetleges költségeik megtérítésére.

16. Mivel az alapítvány működése nyilvános, szolgáltatásai a jelen okirat III/2/e. pontjában megfogalmazott korlátozásokon túl bárki számára megkötés nélkül elérhetők, az igénybe vehető szolgáltatásokat a kuratóriumi döntés előtt legkésőbb negyven nappal a sajtó által nyilvánosságra kell hozni, meghatározva a jelentkezés / pályázat benyújtásának határidejét és módját. Az alapítvány kulturális tevékenységéről szóló valamint közhasznúsági beszámolói bárki által meghallgathatók, írott formájuk az alapító okirat VII/13. pontja alapján elolvashatók. Az alapítvány a beszámolókat (éves beszámoló, közhasznúsági jelentés) a sajtóban és az alapítvány weboldalán korlátozás nélkül közzéteszi. A sajtó fogalmán legalább egy helyi napilap és egy országos napilap vagy heti / havi, de a pályázat szakterületéhez kapcsolódó országos folyóirat értendő.

B. Titkár

1. Az alapítvány titkárának személyéről az alapítók döntenek.

2. Az alapítvány titkára az alapítványban végzett munkájáért díjazásban részesülhet és igényt tarthat esetleges költségeinek megtérítésére.

3. Az alapítvány titkára a kuratórium által hozott elvi döntések alapján tevékenykedik.

4. A titkár megbízatása megszűnik

    – lemondással,
    – halála esetén.

5. A titkár hatásköre:

– képviseli az alapítványt,
– végrehajtja a kuratórium határozatait, előkészíti a kuratórium üléseit,
– legalább évente egyszer beszámol a kuratóriumnak az alapítvány működéséről,
– javaslatokat tesz a kuratóriumnak az alapítványi célok megvalósítására.

C. Gazdasági ügyintéző

1. Az alapítvány gazdasági ügyintézője a kuratórium tagja. Személyéről az alapítók döntenek.

2. A gazdasági ügyintéző munkájáért díjazásban részesülhet és igényt tarthat esetleges költségeinek megtérítésére.

3. A gazdasági ügyintéző megbízatása megszűnik:

    – lemondással,
    – halála esetén.

4. A gazdasági ügyintéző hatásköre:

– képviseli az alapítványt,
– ellátja az alapítvány működéséhez szükséges adminisztrációs és könyvelési tevékenységet,
– gondoskodik az alapítvány könyv- és számvitelének jogszabályoknak megfelelő működtetéséről,
– elkészíti az alapítvány éves költségvetését, és ezt jóváhagyásra a kuratórium elé terjeszti,
– legalább évente egyszer beszámol a kuratóriumnak az alapítvány gazdálkodásáról,
– javaslatokat tesz a kuratóriumnak a vagyon gyarapításával kapcsolatos elképzeléseiről.

VIII.


Az alapítvány képviselete:

1. Az alapítványt a kuratórium tagjai és tisztségviselői képviselik. Az alapítvány nevében közzétett nyilatkozatokat, felhívásokat, döntéseket, leveleket és a létrejött szerződéseket a következő személyeknek szükséges aláírnia:

    – az elnöknek vagy
    – az alelnöknek vagy
    – a titkárnak vagy
    – bármely három kuratóriumi tagnak.

2. A bankszámla feletti rendelkezési jogosítvánnyal az alapítvány tisztségviselői rendelkeznek:

    – a kuratórium elnöke,
    – a kuratórium alelnöke,
    – az alapítvány titkára,
    – az alapítvány gazdasági ügyintézője.

A felsoroltak közül legalább kettő együttes nyilatkozata /aláírása/ szükséges a konkrét bankügyleti intézkedéshez.

IX.


Zárórendelkezések:

Az alapító okirat utólag csak az alapítók együttes akaratából módosítható.

Az alapítók tudomásul veszik, hogy az általuk létrehozni kívánt jelen alapítvány érvényességéhez a Csongrád megyei Bíróság nyilvántartásba vételi eljárása szükséges, mellyel az alapítvány egyben jogi személyiségét is elnyeri.

Az alapítványra a Ptk 74/A-74/F. §-ában és az 1997. évi CLVI. tv. vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

Jelen alapító okirat az 1998. április 30-án kelt alapító okirat módosított változata. A hiánypótlást a Szegedi Városi Ügyészség T.C. 1699/2006/1/III. számú levele és a 2006. október 19-én megtartott tisztújító kuratóriumi ülés határozatainak alapján készítettük.

Alapítók:

    Baka Istvánné 6723 Szeged, Retek u. 23/A.
    Baka Zsuzsanna 7100 Szekszárd, Zöldkert u.10.
    Baka Ágnes 6723 Szeged, Retek u. 23/A.
    Baka Attila Tamás 6723 Szeged, Molnár u. 4.


Szeged, 2006. október 25.