Fekete László: Becsengettek: elindult az új tanév

Pedagógiai és tárgyi fejlesztések A Baka István Általános iskolában

Hétfő óta ismét gyerekzsivajtól hangosak Szekszárd nevelési-oktatási intézményei. A 2009/2010-es (tan)évet közel négyezer óvodás, illetve általános és középiskolás diák kezdte meg a városi fenntartású intézményekben.


Az önkormányzat működtetésében lévő három óvodába közel 640 kisgyerek, a szálkai, medinai, sióagárdi és szedresi tagintézményekbe pedig további 140 óvodás jár. A városi fenntartású négy általános iskolában több mint 2100 kisdiák kezdte meg, illetve folytatta a tanulmányait (a szedresi, medinai és sióagárdi tagintézményekbe további 220 gyerek jár), míg a Garay János és az I. Béla Gimnáziumokban 1160 középiskolás tanul Az alapfokú művészetoktatásban mintegy 700 diák vesz részt.
        Nagy várakozással tekintenek az új tanév elébe a korábbi 5. számú, augusztus elsejétől Baka István Általános Iskolában is, ahová közel 700 diák jár. A Béri Balogh Ádám utcai székhelyintézményben – az immár hat éve működő két gimnáziumi osztállyal együtt – mintegy 600 gyerek tanul: az első osztály idén 64 gyermek kezdte meg. A Bezerédj utcai tagintézményben közel 90 sajátos nevelési igényű, tanulásban akadályozott vagy enyhe fokban értelmi fogyatékos gyermek jár. A gyógypedagógiai asszisztensekkel együtt közel 80 pedagógus dolgozik az intézményben.
        – A nehéz gazdasági helyzet ellenére igyekszünk mindent megadni a diákjainknak – mondja Fetzer Györgyi igazgató. – Nagyon fontos, hogy minden egyes gyereknek biztosítsuk az esélyegyenlőséget, a célunk a másság maximális elfogadása.
        Az iskola idén közel 40 millió forintot nyert pályázaton a kompetencia alapú oktatás beindításához. A székhelyintézményben hat osztályban és hét tanulócsoporttal, míg a tagintézményben négy osztály négy tanulócsoportjában kezdődött a munka.
        – A kompetencia alapú oktatás egyfajta pedagógiai szemléletváltás, amely a XXI. század iskolájához elengedhetetlen. Differenciált osztálymunka folyik, melyben a tanár irányítói szerepet tölt be, nagyobb aktivitási lehetőséget adva ezzel a diáknak. Nem a gyermek lexikális tudását, hanem a felnőtt életében jelentős képességek, a társas kapcsolatokat, a kommunikációs készség vagy a tolerancia fejlesztését helyezzük előtérbe. A pedagógusoktól a felkészülés többletmunkát kíván, kollégáim mégis örömmel vállalták a feladatot.
        Újdonság az iskola életében az a pedagógiai modell, amit az idén induló három első osztályban vezettek be, ahol is egyszerre két tanító dolgozik a gyerekekkel. A lemaradó és a tehetséges kisdiákokkal való foglalkozásban szakképzett pedagógusok segítenek. Kiemelten fontos az oktatás magas színvonala – az olvasás tanulására például a Meixner-módszert használják –, továbbá a szabályozott módszertani lépések pontos követése. Az év végén módszertani füzet kiadását tervezik, a tapasztalatok összegzésére.
        A fenntartó önkormányzat 30 millió forintos pályázatot nyert (20 milliós önrésszel) az intézmény akadálymentesítésére. A pénzből liftet és rámpákat építettek, felújították a vizesblokkokat, illetve olyan oktatási eszközöket vásároltak, amelyek lehetőséget adnak hallás- vagy látássérültek számára előadások megtartására.
        Az iskola saját erőből tankonyhát alakított ki a technika-szertárból, ahol a gyerekek tanórán, illetve szakköri keretek között sajátíthatják el a háztartásvezetést, a pénz beosztását, felső tagozaton pedig a főzés alapjait.
        Az udvart közel 1 millió forint értékben új játszótéri eszközökkel tették gyermekközelibbé, s velük esztétikailag is szépült az udvar. A negyedszázados szemétgyűjtőket újakra cserélték, a padokat társadalmi munkában lefestették. Folyamatos a tereprendezés, a parkosítás.
        Az április óta működő nyelvi laborban a diákok modern eszközök segítségével tanulhatják a német és angol nyelvet.
        A névadó Baka Istvánra szeptemberben több programmal is emlékeznek. Fotókiállítás nyílik 21-én, és terveznek egy állandó tárlatot is az özvegytől kapott személyes tárgyakból. Lesz beszélgetős délután a költő barátainak részvételével, valamint vetélkedő és koszorúzás. Az ünnepi műsort 24-én* a művelődési házban rendezik.
        ”Egy év alatt rengeteg változás következett be az iskola életében. Köszönöm a kollégáimnak és mindenkinek, aki segített a terveink megvalósításában” – mondta Fetzer Györgyi igazgató.

[* Végül október 1-én rendezték]

(Szekszárdi Vasárnap, 2009. szeptember 06. 3. old.)