Мастерица виноватых взоров
Mestere sok bűnös pillantásnak,
keskeny váll emelgetője vagy, –
szelidülnek szilaj férfivágyak,
elnémulnak fuldokló szavak.
Halak bíbor uszonya cikázgat,
kopoltyú leng. A kezedbe vedd
őket – néha ókra tátnak szájat –,
morzsáld a vizükbe kenyered.
Arany-piros halak nem vagyunk, hát
testvéri szokásunk másmilyen:
meleg testünkben soványka bordák,
s haszontalan, nedves fényü szem.
Veszélyes út jele a szemöldök.
Janicsárjaként mért fontosabb
mindennél nekem ez a vöröslő,
szárnyas, apró, félholdív-ajak.
Drága, kis török leány, ne szidj ma,
zsákba varratnám magam veled,
sötét szavaid magamba szíva,
innám érted a hamis vizet.
Máriám, te – pusztulók reménye.
Álom a halál előlege.
Állok a kemény küszöbre lépve.
Menj innen. Menj. Még visszagyere...
Baka István fordítása