Zokogtam
s nevettem,
dühöm pohara
gyakorta kicsordult;
jajongtam,
ha sajgott a seb még,
de újra a harcba siettem,
amikor behegedt;
haragomban üvöltve
szórtam az átkokat én,
de tudtam, a rossz majd
nyomtalan elszáll.
Megtölti a lelkem
száz emberi érzés,
titkom sose volt
a barátok előtt.
Szerettem a lángot,
a gyűlöletét is,
de éltem a fenség
bűvöletében.
Szerettem az embereket,
és csak a vadság
bűz-lehü szörnyeivel
hadakoztam e létben.
Jan Rainis: Száll és ég s kihuny a csillag című kötetéből
Fordította: Baka István