Péter László: Kinek Jó Ez?
Érdekes és értékes iratanyagot közölt a Kortárs júliusi számában Müller Rolf A Tiszatáj-ügy állampárti dokumentációja, 1986 címmel. Részint a Történeti Hivatalban õrzött belügyminisztériumi jelentéseket, részint az MSZMP Központi Bizottságának följegyzéseit, tájékoztatóit, leveleit, a KB irattárában õrzött egyéb (írószövetségi, Csongrád-megyei pártbizottsági, tanácsi) állásfoglalásokat hoz nyilvánosságra a Tiszatáj emlékezetes betiltásáról, szerkesztõinek leváltásáról. Célját jobban szolgálta volna, az események logikáját hívebben és megérthetõbben adta volna vissza, ha e két iratcsoportot nem külön, hanem egyetlen idõrendben közli. Akkor nem volna a második részben jövõ idõben az, ami az elsõben már múlt idejû.
De ez a kisebbik baj. A nagyobbik "a személyiségi jogok védelmének" címszava alatt zajló történetietlen gyakorlat. "A személyes adatok védelme miatt egyes forrásokban a nevek nem közölhetõk. A nem közszereplõk és a magánbeszélgetések résztvevõinek neve nem hozható nyilvánosságra." A titkosszolgálati jelentésekbõl (ahogy a Történeti Hivatal anonimizálja) a közlõ - belátom, nem õ tehet róla - kipontozza. Ez az esetek többségében érthetetlenné teszi a szöveget. Még az is jobb lett volna, ha kipontozás helyett monogramot ír, hiszen így sokszor a kipontozás helyén nem nevet, hanem kihagyott szöveget vélünk. De túlzásba is esik Müller Rolf, amikor nemcsak a besúgó (régi magyar betyárnyelven hadács) nevét helyettesíti három ponttal, hanem a célszemélyét, a besúgó megfigyelt áldozatáét is. Föltételezem például, hogy a szekszárdi besúgó a Tiszatájról a szülõvárosába hazalátogató Baka Istvántól is szerzett értesüléseket. Rá vonatkozhat Gál István százados értékelésének ez a részlete: "Megállapítható, hogy [Baka István] szekszárdi tartózkodását arra is felhasználta, hogy itteni kapcsolatait "ellássa hírekkel". Megállapítható az is, hogy véleménye, nézetei közel állnak az e kérdésben kialakított ellenzéki véleményhez." Továbbá: "A Csongrád megyei RFK III/III. Osztály vezetõjének tájékoztatása szerint [Baka István] egyike a bojkott híveinek - ezt a jelentésben szereplõ információ is megerõsíti." Sõt: az Intézkedés címû rubrika külön is közli: "A [Baka István]ról szóló részt a Csongrád megyei RFK III/III. Osztályának küldjük meg."
Mármost akár Baka Istvánról, akár netán másról szól ez a rész, nem értem, miért kellene ezt róla titkolnunk, ahelyett, hogy a javára írnánk?
További következetlenséget is elõidéz a rossz törvény gyakorlata. Míg itt a célszemélyek (fedõnevükön Bojtár, Csókás, Jurátus, Szerkesztõ, Zsellér stb.) is állítólag titkolnivalók, a pártdokumentumok aláíróira (Agárdi Péterre, Balogh Ernõre, Knopp Andrásra, Koncz Jánosra, Radics Katalinra stb.) nem vonatkozik a személyiség védelme? Nem mintha menteném õket, s hibáztatnám, hogy a nevük ott van, csak azt kérdem: mi a különbség?
S nunc venio ad fortissimum. A szekszárdi hodács fedõneve - álmélkodva olvasom - Havasi Zoltán. Kinek jutott eszébe ilyen nevet adni egy besúgónak? Ráadásul - szokatlanul - kételemû nevet, amely el is üt a besúgók (és célszemélyek) tipikus, egyelemû és azonnal fölismerhetõen kitalált fedõnevétõl. Hiszen ez szabályos magyar személynévnek látszik.
Mégpedig olyan, amelyet ma is élõ, s bár már nyugállományú, de közismert tudományos közéleti szerepet betöltõ férfiú viselt. S hadd fokozzam még: olyan, akinek éppen a Tiszatáj történetében nem jelentéktelen szerepe volt, hiszen 1970 és 1972 közt õ volt a Tiszatáj fõszerkesztõje! Havasi Zoltán - lásd Ki kicsoda? - az irodalomtudomány kandidátusa, 1958-tól a szegedi egyetemi könyvtár igazgatója, 1973-tól az Országos Széchényi Könyvtár fõigazgató-helyettese, 1984-tõl nyugállományba vonulásáig, 1986-ig fõigazgatója.
Õrá nem vonatkozik a személyiség védelme? Az õ nevét szabad a törvény rossz gyakorlata következményeként gyanúba keverni?
Az ilyen közlemények - minden érdemük ellenére - csak félmegoldások. Így nem lehet történelmet írni. Hacsak tíz év múlva minden dokumentumot nem adunk ki újra, immár csonkítatlanul.
Péter László
Élet és Irodalom, 2001. augusztus 3.