Rövid életrajz

(Szekszárd, 1948. júl. 25. – Szeged, 1995. szept. 20.)

Baka István


BAKA ISTVÁN a költői képalkotás és a szerepjáték- költészet egyik legjelentősebb megújítója, író, műfordító, szerkesztő.

1966-ban érettségizett a szekszárdi Garay János Gimnáziumban, majd 1972-ben a JATE magyar-orosz szakán kapott tanári oklevelet.

Első verseit Ilia Mihály jelentette meg a Tiszatájban 1969-ben.

Utolsó egyetemi tanévét Leningrádban töltötte, ahol egész alkotói pályáját meghatározó élményeket szerzett. Életreszóló barátságot kötött a periférián tengődő, de lázas szellemi életet élő intelligencia néhány képviselőjével, akik beavatták a szamizdat irodalom olvasásának misztériumába. Itt fedezte fel Mandelstamot, Szosznorát, Brodszkijt, és itt döbbent rá Magyarország provincia-mivoltára. Ennek hatására kezdte magát nemzeti elkötelezettségű költőnek vallani.

Két esztendőnyi szekszárdi tanári munka után, 1974-ben került vissza Szegedre, ahol a Kincskereső munkatársa, majd főszerkesztő-helyettese lett. Szerkesztőségi szobájában, Szeged egyik fontos szellemi műhelyében, a magyarországi és a határon túli kultúra sok-sok jelentős személyisége megfordult.

Költészetére legnagyobb hatást műfordító munkája mellett a komolyzene gyakorolta. Zenei élményből született – saját megfogalmazása szerint – verseinek szonátaformája is.

"...Baka István a mindenkori magyar költészet legjelentősebbjei közt találta meg a maga helyét. [...] Ahogyan Dsida Jenő Sírfeliratának, vagy Kosztolányi Halotti beszédének sorait immáron soha nem lehet másképpen mondani, s titkukat egyetlen elemzés sem tudja felfejteni, úgy Baka István sorai is örök érvényességgel őrződnek meg a magyar költészetben: "jó volna lenni még talán de/ mit is tegyek ha nem lehet/ a szótáradba írj be s néha /lapozz föl engem és leszek" [...] Az irodalomtörténet [...] Bakát szegedi költőként fogja számon tartani, Juhász Gyula óta a legjelentősebb szegedi költőként... fizikai élete nagyobbrészt ehhez a városhoz kötődött, igaz, néha visszatért Szekszárdra, szülei házába, s mindig vágyott egy régi Szekszárdra emlékeztető kisvárosba, szellemi élete azonban az elvont költészet jegyében telt." /Füzi László: A költő titkai/.

Munkásságát több díjjal és kitüntetéssel ismerték el. A legfontosabbak:

Clevelandi József Attila-díj, Graves-, József Attila-, Weöres Sándor- Tiszatáj- és Babits-díj, Déry-jutalom, Pro Urbe-díj Szekszárd, Szegedért Emlékérem, Mészöly Miklós-díj.
A Sztyepan Pehotnij testamentuma című kötete 1994-ben az Év Könyve lett.

                                                                                                                   Baka Tünde

Olasz Sándor rövid méltatása Baka Istvánról:

    Baka István, a háború utáni időszak legjelentősebb Szegedhez fűződő költője, városunkban végezte egyetemi tanulmányait, 1974-től haláláig – a Kincskereső munkatársaként, főszerkesztő-helyetteseként – folyamatosan Szegeden élt. Első verseit Ilia Mihály közölte a Tiszatájban. A pályakezdő kötetek (Magdolna-zápor, 1975, Tűzbe vetett evangélium, 1981) Vörösmarty, Ady, Nagy László nyomán formálódó költészetet mutatnak. Az egyéni hang azonban már ezeknek a korai köteteknek a jellemzője. Az 1980-as években prózát is ír (Szekszárdi mise, 1984, A kisfiú és a vámpírok, 1988). Legjelentősebb prózai munkájában, a Szekszárdi misében a kisszerű környezetbe süppedő szekszárdi muzsikus, Séner János és a nagy Liszt Ferenc találkozását mondja el, szócsatájukban olyan létkérdés fedezhető föl, amely a magyarság 19. századi történelméhez kapcsolódik ugyan, időszerűségét a mai napig nem vesztette el. Balassa Péter írja: „nem az identitás kereséséről és az identitás rettegő/kompenzáló kultuszáról szólt ez a történet, hanem a felemelkedés arányainak kereséséről, kimérésének lehetőségeiről, kicsinység és formátum összeilleszthetőségéről”15.

    Élete utolsó évtizedében Baka István költészete a kortárs líra élvonalába emelkedett... Folytatás