aTom: „A hangulatok jósködében” (Orosz szimbolista költôk, ford. Baka István)
MEGJELENT:
Szivárvány, 47. szám, 1995/3.
TOVÁBBÁ: Az Irodalom Visszavág, 1995, RÉGI FOLYAM, 10. szám.
„A hangulatok jósködében”*
Orosz szimbolista költők
Baka István fordítása
JATE Szláv Filológiai Tanszék, Szeged, 1995.
Ha szimbolista költészetről beszélünk, ritkán esik szó orosz alkotókról. Mintha Oroszország nem is játszott volna szerepet a múlt század második felében megjelenő új irodalmi jelenség diadalútjának egyengetésében. Pedig a hírhedt orosz dekadencia ideális táptalaja volt a nyugatról áramló modern iskoláknak, és a szimbolizmust is hamarosan két, egymást követő markáns nemzedék tűzte zászlajára.
E két nemzedék hat kiemelkedő alakjától adott ki hiánypótló válogatást a JATE Szláv Filológiai Tanszéke, egy remek tanulmánnyal kiegészítve Szalma Natália tollából.
Az idősebb, dekadens nemzedék költői – Innokentyij Annyenszkij, Fjodor Szologub, Mihail Kuzmin – nem is próbálják titkolni a francia hatást. A Baudelaire, Verlaine, Mallarmé által meghatározott alaptémák öltenek itt specifikus, az orosz sajátosságok által egyedivé formált lírai köntöst. Gyakori, visszaköszönő képek ezekben a versekben a romlás, a halál, az elidegenedés, az álom. A nagy francia mesterekkel ellentétben azonban itt nem olyan szigorú a szövegkezelés, a versek sokszor túlzottan érzelgőssé válnak, halmozódnak a túldíszített képek, sugárzik az önsajnálat. Annyenszkijt, a legkövetkezetesebb dekadenst érezhetően szinte beteggé teszi a tudat, hogy ezzel a világgal szemben teljesen tehetetlen. Egyfajta kísérteties létezést folytat, de ez nem igazi létezés. Talán Szologub művei állnak legközelebb a meghökkentő képeket, új dimenziókat kereső olvasóhoz. Kuzmin, hozzá hasonlóan az élet elvarázsolásával, ha nem is ideálissá, de színesebbé tételével kísérletezik verseiben.
A fiatalabb szimbolisták – Alekszandr Blok, Andrej Belij, Vjacseszlav lvanov – inkább a német kultúra által teremtett mintákhoz idomulnak, de az orosz hagyományok is erőteljesebben jelennek meg náluk. Ezekből a versekből árad a „felsőbbrendű élet” iránti vágy; a misztikum és tudatalatti iránti erős vonzalom. Blok, a kor legjelentősebb költője, szinte a fanatizmus szintjén fejezi ki vágyát a tudaton túli metafizikai létezés után.
Belij – Blokkal ellentétben – nem érzi magát képesnek a „misztikumban” való létre, amit erősen fájlal. Szerencsétlennek érzi magát, és ezt sorsának részévé teszi.
Vjacseszlav lvanov költészetében mutatkozik meg legerőteljesebben a hősi mítoszokhoz való vonzódás. Az abszolút érvényűt, az eszményi értékeket keresi, ezek törvényszerű gyengülési-erősödési folyamatában látja a világ működését.
A szerkesztő (Fejér István) jó munkát végzett, bár a kötetben szereplő versek nem okoznak túl sok izgalmat. Kutatáshoz, kandalló előtti esti merengéshez a könyvecske azonban kiváló.
Külön említésre méltó a közelmúltban elhunyt Baka István remek műfordítói munkája. Szomorú jelentősége a könyvnek, hogy ez lett a költő-műfordító egyik, még életében napvilágot látott, utolsó vállalkozása.
Tomkiss Tamás
* A Szivárvány folyóiratban tévesen a következő címen jelent meg: A romlás, a halál, az elidegenedés, az álom. – TT.