Háziorvos

       
Bakó András nemrégiben nehéz műtéten esett át, egy napja tért haza a kórházból, és most a háziorvosát várta. A háziorvos – csinos, fiatal nő – tíz órára ígérkezett, de öreg barátom már fél kilenckor glédában állt: amennyire a kötés engedte, lezuhanyozott, hajat mosott, megborotválkozott, frissen vasalt pizsamába bújt, és felvette az elegáns, dohánybarna háziköntösét is, amelyet a kórházbavonulás tiszteletére vásárolt.
       A doktornő tizenegy óra előtt néhány perccel nyomta meg a kapucsengőt. Bakó András visszacsengetett, és az órájára pillantott.
       – Én győztem, doktornő – nyitott ajtót diadalmas arckifejezéssel.
       – Miben? – csodálkozott a háziorvos.
       – Én tegnap az összevagdosott hasammal négy perc alatt értem fel az ötödikre, magának hat és fél percig tartott.
       – Jaj, nem bírom az emeletjárást, estére úgy megdagad a lábam, hogy mozdulni sem tudok – mentegetőzött a doktornő.
       – Talán be kellene fásliznia éjszakára – tanácsolta Bakó András.
       – Lehetséges. De mondja, hogy van? Nem volt nehéz fölkelnie, hogy beengedjen?
       – Ó, már hajnal óta talpon vagyok, épp azon gondolkoztam, hogy körbe kéne futni a háztömböt. – legénykedett Bakó András. – Megkínálhatom valamivel?
       – Köszönöm, nem. Nincsenek fájdalmai?
       – Ugyan, miért lennének? Egy pohár narancslét?
       – Nem lehet, cukros vagyok. Milyen gyógyszereket írjak fel magának?
       – Nekem? Elég volt, amit a kórházban adtak. De a doktornőre ráférne egy kis szíverősítő, remek szekszárdi borom van.
       – Köszönöm, sok a savam.
       – De kávét adhatok azért? Majd teszek bele tejszínt…
       – Nem szoktam kávézni, magas a vérnyomásom.
       – Igen? – csillant fel Bakó András szeme. – Régen nekem is magas volt, de egy barátom azt tanácsolta, igyak meg naponta egy liter csalánteát, és attól teljesen rendbejött. A nővérkék még csodálkoztak is, hogy az én koromban ilyen normális a vérnyomásom.
       – Milyen teát mondott? – kérdezte a háziorvos? – Csalán? És gondolja, hogy nekem is használna?
       – Feltétlenül – válaszolta öreg barátom, és hosszú előadásba kezdett a különböző betegségek megelőzéséről és természetes gyógymódjairól. A fiatal, csinos doktornő figyelmesen hallgatta és néhány tanácsát feljegyezte, megígérve, hogy beszámol majd a hatásról.
       Jó félóra hosszat tartott a beteglátogatás, azalatt az orvos minden panasza terítékre került. Amikor a háziorvos végre továbbindult – még előtte állt a délutáni rendelés maratonja –, Bakó András aggódva nézett utána az ajtóból. – Többet kellene pihennie – morogta maga elé-, olyan beteges színe van! – Aztán a gyomorfalába hasító fájdalomtól meggörnyedve visszament a lakásba.

(Szekszárdi Vasárnap, 1993. október 17.)

 A Baka István művei. Publicisztikák, beszélgetések című kötetből