Füzi László: Örök versek
Orosz költők antológiája, vál., szerk. Szőke Katalin, Zöldhelyi Zsuzsa – Magyar Könyvklub
Az orosz irodalom antológiája a kezdetektől 1940-ig, szerk. Zöldhelyi Zsuzsa és Szőke Katalin – Nemzeti Tankönyvkiadó
Antológiához kétféle módon lehet viszonyulni: vagy elfogadjuk a válogatás szempontjait, s így magát az antológiát is elfogadjuk, vagy a szempontok elutasításával együtt az antológiától is elfordulunk. Mindkét viszonyulást az antológiában rögzített anyaghoz való alapállásunk határozza meg. Miután minden válogatás szükségszerűen hiányos, nem is lehet más, hiszen az összeállítók legtöbbször a tengerből próbálnak meríteni, s merítésük eredményét egy-egy pohárba kénytelenek tölteni, így minden antológiától azt kérdezzük, milyen újdonságot képes adni – nekünk, vagy mi az, amivel továbbviszi az adott tárgyról való gondolkodást. Szőke Katalin és Zöldhelyi Zsuzsa rövid időn belül két antológia öszszeállításával is jelentkezett, a két kötet erősen kapcsolódik egymáshoz, természetesen a műfaji és terjedelmi meghatározottságaikon túl, olyannyira, hogy a kapcsolódásra az összeállítók maguk is utalnak. A két kötetet lapozva azt állapíthatjuk meg, hogy minden szükségszerű kötöttségükön túl, önmaguk műfajában önállóan és egymáshoz kapcsolódva is képesek újat, a korábbiakhoz viszonyítva újat adni. Ennek az újnak a megmutatása nem lehetett könnyű, hiszen az antológiákkal szemben állandósult elvárások vannak, ezeket az elvárásokat viszonylag könnyen meg is lehet fogalmazni: tartalmazzák a legfontosabb műveket, s rögzítsék az adott témakör viszonylag teljes fejlődéstörténetét is. Az elvárásokat könnyű megfogalmazni, eleget tenni viszont nehéz neki, hiszen az adott könyvek kapcsán is csupán az orosz irodalom mérhetetlen nagyságára és gazdagságára kell gondolnunk, hogy megkérdezzük, mit lehet ebből a hatalmas irodalomból kettő vagy négy könyvfedél közé összeszorítani?
Az eredmény kapcsán hadd utaljak először arra, hogy – s talán ez a legfontosabb – az összeállítóknak sikerült megőrizniük a kötetek önállóságát, önmagában való létezését. Az Orosz költők antológiája egy sorozat része, így is, s önmagában is a legfontosabb és a legszebb (Istenem, ezt hogyan lehet meghatározni?) orosz verseket kell közreadnia. Alapverseket, antológiaverseket, ez természetesen az összeállítók kezét is megköti. Megköti, s lehetőséget adhat számukra arra, ahogyan ennél a kötetnél adott is, hogy a szélesebb körben ismert alapversek körét tágítsák. Ebben a kötetben az első nagy, a közönség számára is felfedezésre váró kört az orosz szimbolizmus költészet alkotja, hozzá kapcsolódóan pedig a mai orosz költészet jó néhány darabja. A magyar műfordítói irodalom gazdagságát jelzi, hogy az orosz költészet ismert fordítói mellett ennek a kötetnek az összeállításakor fontos szerep jutott a sajnos már elhunyt Baka István, aztán pedig Veress Miklós, Galgóczy Árpád, Kántor Péter, Halasi Zoltán, Lackfi János fordításainak. Számomra ebben a kötetben is a Baka István által fordított Arszenyij Tarkovszkij-versek jelentették a legnagyobb élményt, s rögtön melléjük teszem Gumiljov Eltévedt villamos című versét is, annak idején, amikor Baka István Gumiljov verseit fordította, a Forrásban első közreadói lehettünk… Mondta-e valaki szebben: „… a szabadság csak / Másvilági fény, s onnan szökött, / Ahol emberek meg árnyak állnak / A planéta-állatkert előtt”?
Más a feladata Az orosz irodalom antológiája… című kötetnek: szöveggyűjtemény, egyetemi segédkönyv, illetve segítője mindazoknak, akik az orosz irodalommal szeretnének ismerkedni, s mint ilyennek, szükségszerűen folyamatokat kell bemutatnia, csomópontokat kell találnia, arcképeket kell rajzolnia – s hát fontos, másutt nem vagy csak nehezen megtalálható szövegeket kell közreadnia. Mindezek mellett egy másik nehézség: a legjelentősebb írók, alkotók helyét is meg kell mutatnia, miközben fontos műveiket csupán csak jelezheti: mert hát az adott terjedelemben miképpen lehetne teljességre törő válogatást közreadni, mondjuk Tolsztojtól, Dosztojevszkijtől vagy Csehovtól? Mindezzel együtt ennek a kötetnek is megvan a maga újdonságértéke: egyrészt az összeállítók jó néhány klasszikus munkát új fordításban közölnek (így Gogol A revizor című drámáját Szilágyi Ákos fordításában, s a klasszikusok verseiből is többet Baka István és Galgóczy Árpád fordításában), másrészt szinte egész korszakokra elsőként hívják fel a figyelmet, így itt is fontos szerep jut az oroszországi szimbolizmus körébe tartozó írásoknak, aztán az orosz avantgárd körébe tartozó munkáknak, s Bratka László fordításában az abszurd irodalomnak. Ezek után pedig már valóban a szövegek következnek, a gazdagság jelzéseként ragadjuk ki például Volosin A festészet csontváza című írását a maga kristálytiszta mondataival („A festészet csupán vizuális hatások kombinációival él. Nagyon fontos ezt az állítást pontosan megmagyarázni. Itt válik el a festőművészek gondolkodása a szokványos emberi gondolkodásmechizmusoktól. A festőnél hiányzik a szokásos közvetítő láncszem a befogadás és a megvalósítás között – hiányzik a szó.”), aztán keressünk magunknak újabb fontos mondatokat, olvassunk el egy-egy írást, mondjuk a múlt századvég és a múlt századelő irodalmából, s ismét megtapasztalhatjuk, hogy az irodalom mégiscsak több, más – mint egyetemi tananyag…
Füzi László