SZONETT, ARANYKULCS...

1001 szonett a világirodalomból Somlyó György válogatásában
Bp., [Orpheusz], 1991. /Orpheusz Könyvek/

Baka István fordításai a kötetben:

Ivanov, Vjacseszlav:

• Téli szonettek. (1-3) [Versek.] 381-383. p.

Gumiljov, Nyikolaj:

• Don Juan. [Vers.] 470. p.
• Szonett. (Mint konkvisztádor...) [Vers.] 470. p.

Brodszkij, Joszif:

• Húsz szonett Stuart Máriához. I. (A Skótok, Mary...) [Vers.] 668. p.
• Húsz szonett Stuart Máriához. VII. (Párizs nem változott...) [Vers.] 668. p.
• Húsz szonett Stuart Máriához. XII. (Történelem? – A testektől ragad...) [Vers.] 668-669. p.
• Húsz szonett Stuart Máriához. XV. (Hidd el nekem...) [Vers.] 669. p.

VJACSESZLAV IVANOV:

TÉLI SZONETTEK

                      1

Szántalp csikordul. Dermedt hó ragyog.
A büszke erdőt bűvösen bevonta.
Hattyúpihék tapadnak égi boltra.
Felhők iramlanak, mint szarvasok.

A csengő messzi tájról dalba fog...
A puszta szunnyad, vége nincs, se hossza...
Kihalt az út, s elvetve már a kocka,...
Szentséges éj, juttatsz-e egy zugot?

S akárha jóstükörben, látva látom,
Közeli menedékhelyen családom,
Az ünnep mézszín lángjai alatt.

S a szívem, titkos rejtekébe vágyva,
Fénylobbanásra vár. De gyors futása
A szánnak messze, messze elragad.

                      2

Vak útjaim titkos vezére, te,
Próbára tettél purgatórium vad
Bugyraiban, amelyek küszöbe
Neveztetik sorsadta válaszútnak.

S kihúnyó gőgöm végső mérlege:
Lelkem a gyűlölttől nem szabadulhat,
Míg kit szeretni nem tudtam, vele
Nem váltok megbocsátó csókot, újat.

Így futottam át rideg teleket:
Bolondja minden édes, déli kéjnek,
Kit ünnepére hívott a Természet.

De felleg-éjt és hócintermeket,
Fagyos hófúvás-rekviemet vélem
Rokonitott zord mesterem sötéten.

                     3

A lélek tele. Távolból a nap
Rézsút-sugára melegíti, védi,
De torlaszok fagya igázza, s néki
Dalol a hófúvások bánata.

A tűz előtt halomban áll a fa,
Főzz kását, s ez az óra kielégít;
S feküdj le, ha az álom ágyba szédít...
Az öröklét sírmélyi éjszaka!

Az éltető vizek forrása jégben,
A tűzpatak kihűlt, megdermedett,
Ó, ne keress, letépve leplemet!

Hasonmásom száll sírba szolgaképpen,
S eldobva minden testit, épitek
Nem földi templomot a messzeségben.

NYIKOLAJ GUMILJOV:

DON JUAN

Bennem kevély és egyszerű a vágy:
Csónakba szállni, nyeregbe ugorni,
S kijátszva ezt a lomha kort, robogni,
Apolva új s új ajkak bíborát.
   
S megtérni Krisztushoz, ha már lejárt
Időm, hamut csak ősz fejemre szórni,
A súlyos vaskereszttől meghajolni,
S mormolni szemlesütve szent imát.
   
Míg egyszer egy vad orgián, ocsúdva,
Mint sápatag lunátikus, kit útja
Csendjében elfogott a rettenet,
   
Rádöbbenek, porszemként csak lebegtem,
Mert asszony nem szült nékem gyermeket,
S férfit soha testvérnek nem neveztem.

SZONETT

Mint konkvisztádor, vaspáncélba bújva,
E földön könnyű szívvel járok én,
Hol édent lelve kertek lágy ölén,
Hol éjlő mélységek fölé hajolva.
  
Ködöt dagaszt csillagtalan borúja
A mennynek... ám vidít a vak remény,
S hiszek derengő csillagomban, én,
A konkvisztádor, vaspáncélba bújva.
  
S ha ezen a világon nem lehet
Széttörni az utolsó láncszemet,
Hát jöjjön a halál, akármiféle!
  
Megvívok véle én, s ha végzetem
Lesújt reám, talán halott kezem
A kék virágot leszakítja végre.

JOSZIF BRODSZKIJ:

HÚSZ SZONETT STUART MÁRIÁHOZ

                         I

A skótok, Mary, mégiscsak vadak.
A kockás klánok melyik ága látta
előre: mozivászonról leszállva
ma szoborként a kertek dísze vagy?
A Luxembourg-é, többek közt. Minap
ebéd után épp arra vitt a lábam,
s akár a borjú, tátott szájjal álltam,
bámulva új kaput s a tavakat.
S megláttam Önt. S e nagy találkozással
úgy eltelék, s mivel „kihűlt szivemben
a múlt feléledt", csőre töltve menten
vén fegyverem a klasszikus kartáccsal,
maradék orosz szavaim mi másra
szórhatnám, mint e tompa fényü vállra.

                             VII

Párizs nem változott. A place des Vosges
négyszögletű, hidd el nekem, mint régen.
A Szajna békén hömpölyög medrében.
A boulevard Raspail éppoly otthonos.
Mi új? Az ingyenkoncertek s az égen
fémlő torony – azt hinnéd, eltapos.
Vannak sokan, akikkel lenni éden,
de előre köszönni ildomos.
Párizsi restaurant – micsoda sikk
kiejteni, az orrgaratnak ünnep.
S betéved eine kleine Nachtmuzsik,
rücskös pofájú, oldalgombos ingben.
Café. Boulevard. Karodban kedvesed.
A hold: paralitikus genszeked.*

*Genyeralnij szekretar (oroszul): főtitkár

                        XII

Történelem? – A testektől ragad.
Művészet? – Test az is, habár fejetlen.
Vegyük csak Schillert: a Történelemmel
elbánt keményen. Mary, tán magad
se vártad volna, hogy tollat ragad,
rég elavult ügyed felemlegetve:
végül is, mit érdekelte, hogy te
hajdan kinek kínáltad ágyadat?

Ám, meglehet, akár a többi sváb,
félt Friedrichünk: lesújt reá a bárd.
De ugyanakkor meghajtom a térdem
a Művészet előtt, mivel mi más
adhatja vissza, mért vagy oly csodás.
Erzsébeté a történelmi érdem.

                            XV

Hidd el nekem, nem az okozta veszted,
hogy gyávák voltak vőlegényeid,
s zord ácsokat csatába nem vezettek;
s nem, hogy a „you" egyszerre „Ön", „te", „ti";
és nem a toll, mely szorgosan jelentett;
nem az, hogy – titkát hét pecsét fedi –
Erzsébet Angliát jobban szerette,
mint ahogyan te Skóciát (ez így
igaz, ha akkor másképp vélted is te);
nem börtönödben költött dalaid,
miket daloltál búsan estelente.
Az hozta rád a poklok kínjait,
s legvégül bárd alá az juttatott,
hogy szép voltál, de csúf volt századod.