Jeliszavéta, Jeliszavéta
Елисавета, Елисавета
Jeliszavéta, Jeliszavéta,
Úgy várlak én!
Meghalok érted, Jeliszavéta,
Láng kap belém.
Hiába várok a válaszára,
Remélve még.
Jeliszavéta ősök honába
Tért vissza rég.
A sírkövére, a sírkövére
Más táj vigyáz.
Elhunyt. Elrejti kriptája végleg –
Féltékeny ház.
Legyőzte holta, de az se győzhet
Szerelmemen,
Erős a sírja, de még erősebb
A szerelem.
Jeliszavéta, Jeliszavéta,
Úgy várlak én!
Meghalok érted, Jeliszavéta,
Láng kap belém.
A szent igéket, a szent igéket
Nem feledem.
Jeliszavéta, csak véled éled
Az életem.
Ledobni terhünk, ledobni terhünk
Ideje már,
Szétfoszlik földi, nyomasztó terhünk,
Mint köd, homály.
E földi terhünk – idő, tér – eltűnt,
Tűz füstjeként.
Ledobjuk földi, nyomasztó terhünk,
S győzünk mi még.
Jeliszavéta, Jeliszavéta,
Úgy várlak én!
Meghalok érted, Jeliszavéta,
Láng kap belém.
Tündöklő fényben fogadlak én ma,
Szerelmesen.
S egyesülünk majd, Jeliszavéta,
Szerelmesem.
1902. június 21-22.
_______________________
Fjodor Szologub verse,
fordította Baka István.
Az Orosz szimbolista költők Baka István fordításában című kötetből