Jeliszavéta, Jeliszavéta

Елисавета, Елисавета
   
Jeliszavéta, Jeliszavéta,
        Úgy várlak én!
Meghalok érted, Jeliszavéta,
        Láng kap belém.
Hiába várok a válaszára,
        Remélve még.
Jeliszavéta ősök honába
        Tért vissza rég.
                                    
A sírkövére, a sírkövére
        Más táj vigyáz.
Elhunyt. Elrejti kriptája végleg –
        Féltékeny ház.
Legyőzte holta, de az se győzhet
        Szerelmemen,
Erős a sírja, de még erősebb
        A szerelem.
                                    
Jeliszavéta, Jeliszavéta,
        Úgy várlak én!
Meghalok érted, Jeliszavéta,
        Láng kap belém.
A szent igéket, a szent igéket
        Nem feledem.
Jeliszavéta, csak véled éled
        Az életem.
                                    
Ledobni terhünk, ledobni terhünk
        Ideje már,
Szétfoszlik földi, nyomasztó terhünk,
        Mint köd, homály.
E földi terhünk – idő, tér – eltűnt,
        Tűz füstjeként.
Ledobjuk földi, nyomasztó terhünk,
        S győzünk mi még.
                                    
Jeliszavéta, Jeliszavéta,
        Úgy várlak én!
Meghalok érted, Jeliszavéta,
        Láng kap belém.
Tündöklő fényben fogadlak én ma,
        Szerelmesen.
S egyesülünk majd, Jeliszavéta,
        Szerelmesem.

1902. június 21-22.
_______________________

Fjodor Szologub verse,
fordította Baka István.

Az Orosz szimbolista költők Baka István fordításában című kötetből