Könyörgés lányom életéért

Halálunkat örökölted?
Csak annyit, hogy meghalunk majd,
rettegésünkből csak ennyit,
sorsunkból csak azt a percet,
amit kettévágnak őrült
ollóként a mutatók - csak
ennyit, semmivel se többet?

S mi is - ollóként csapódtunk
össze, kettémetszve sorsod?
amikor azért öleltünk,
hogy te végre megfoganjál,
te, ki eddig nem jöhettél,
kenyér, cigaretta, lakbér,
kabát, cipő, gyógyszer voltál.

Három évig asztalunkon
csontoddá száradt a morzsa,
véred ittuk tejben, borban,
fillérünk szemed ragyogta,
három évig faltunk téged -
neked mért nem kell a húsunk?
Könyörgünk hozzád - egyél meg!

Könyörgésünket meghallgasd!
Rettegve hallom a farkast,
aki tücsöknek álcázva
hangjával füvet fûrészel,
a virágot tövig rágja...
Sötét van - villámok gyújtsák
réteinket pipacs-lángra!

Hogy az Isten lássa - égünk,
ha nincsen is, lássa - égünk,
hogyha vak is, lássa - égünk!
Égünk áldozati tűzként,
égünk érted, kicsi lányunk,
hogy te nékünk megmaradjál,
ne örököld a halálunk!

(1973)