Lesütve szemeid szerényen

Глаза, опущенные скромно

Lesütve szemeid szerényen,
Fátyollal fedve válladat...
Szentek szentjének tartanak,
De mégis hitszegő vagy, érzem...

A szűzzel lenni – Máriával,
A tenger édes éje ez...
Világiakra nemhiába
Gyanakodott a szerzetes:

Falmélyedésbe, félhomályba
Rejtették a barátok őt –
Hogy fel ne dúlja bűnös álma
Az imába feledkezőt...

De ezt a fráterek megunták
..........................
..........................
..........................

Vége ködöknek, hagyománynak!
Ma már a templomokban ő
Egyként világinak, barátnak
Szentségtelen-elérhető...

A költő – titkos hódolója
Szépségednek – csak ő lehet,
Mária, aki nem múlónak
Láthatja még a fényedet!

Ő, a sötét falmélyedésben
Térdelve, bánja vétkeit,
Megbánja dölyfös szenvedélyben
Fogant és bűnös verseit!

S te, szíved jóságos kegyével,
Ne haragudj, ha lánggal ég,
S ha néha tán szerelmi hévvel
Néz az egekbe föl, feléd!

1909. június 12.

________________________

Alekszandr Blok verse,
fordította Baka István.

Az Orosz szimbolista költők Baka István fordításában című kötetből