Lidérces álmok

Кошмары
    
„Vár? Izgatottan? Jóra nem vezet.
Indulna ajtót nyitni? Nem lehet!
Értse meg: önhöz egy bolond kopog be,
Ki tudja, éjjel hol s kivel hevert le,
Lerongyolódott, szórja szitkait,
Markába szúrós kavicsot szorít;
Majd zsebből kikapott másik kezével
Meghajigálja elszáradt levéllel,
S csókolni vágyik önt, és könnyei
Foltjával fürtjeit beszennyezi,
Ha arcát sebtiben még visszarántja,
Borulva szégyenének bíborába.

..............................................
Hallgasson rám!... Ijesztgettem csak: Az
Oly messze már, halott... Nem volt igaz
Se suttogása, sem kopogtatása –
Ez csak 'a vér szava', a kín marása...
Mit tűrök én is, tűrök egyre önnel...
Vagy foglyul ejtett viharunk üvölt fel?
De mégsem! Ön nyugodt... Csak sápadóbb,
S megrándul ajka... Ostoba vagyok...
Itt másra várnak megbeszélt találkák...
Mindent megértek: félelmét, a vágyát,
Tekintetében titkos fényeket.”
Kopognak? Jönnek? Fölemelkedett,
Látom – a lámpa lángját lecsavarta,
Haját kibontja... Rózsás lett az arca...
Kígyózva hullnak fürtjei... Közel
Hozzám... Egy tűzben égek véle el...
Karját körém kulcsolja s von magával,
S csiklandoz és becéz selyemhajával...
Ez hát a büszke férfiész, a hív,
Nem állja ki, ha megrezzent a szív,
Elvész a nedvdús, rózsaszínü hőben!

.....................................................
És hirtelen más lény lett énbelőlem...
Ágy... Gyertyafény. Az utca bús kövén
Eső locsog... Csak álmot láttam én.
_______________________

Innokentyij Annyenszkij verse,
fordította Baka István.

Az Orosz szimbolista költők Baka István fordításában című kötetből