Petri Csathó Ferenc versei

   
Aranytorony, gombbal

Hatéves vagyok Utazunk
Tenyérnyi rácson át
a leplombált vagonból
látom egy torony arany gombját
Látom már mindörökké
Ha tudnék már fütyülni
félelmemben fütyörésznék
ahogy a bölcselet egyetemi tanára
aki a vagon sarkában vizel
A himnuszt fütyörészgeti
Végtére e z jogában áll.

                                    1980

      Zárt tárgyalás

A Názáreti halála után
kiderítették: mindenért
minket terhel a felelősség
minket: az ácsot és a szögkovácsot
Bírák halnak bírák születnek
állunk előttük – bűnösek vagyunk –
nincsen pecsétes papírunk
a keresztet s szöget megrendelőktől

         Nyárközépi kert

elébb a jósok üveggömbje
aztán minden ablakszem eltörött
csak az ablakléc keresztfája
maradt meg ép és néz a satnya kertre
mögötte állsz a Nap helyett lobogsz
üres kályhádra sál tekerve
kívül a nyárközépi kert
szegények pőre szilvafái
közöttük szálldogál a szép
jövő ígérete hamis aranyfüst
leng akár a pára
a kertben is keresztfa áll
valójában madárijesztő
csak nem telik neki ruhára

                                        1989

     A sárga sál
                             Novák Andrásnak

A legbelül
(nem látható)
a legbelül: a tér: idő és rétegek
elképzelt hagyma héja
:sem élet sem halál:
a nincs van legbelül
a kívül
(ami látható)
Petri Ferenc a sárga házban
fázik
torkán csomóra kötve sárga sál
(a másik:én:belül)
Petri Csathó Ferenc aki
kezében az utolsó hagymahéjjal
e vers zengő csöndjében ül
savanyú bort iszik pipázik
nem látható mivel (talán) pipál
lehet, hogy Petri Csathó Ferenc nincs is
az is lehet hogy ő a sárga sál

                                        1989

             Eső
                        Boncz Pistának

Most egyedül
mint névkártya egy nyithatatlan ajtón
sötétben és magányosan
magányom (fertőző lehet?)
menekül tölem minden (el)
ahogy a levelek villámsújtotta fáról
(bezárom hát magányomat
a versbe most
hadd sírjon ott
zárójelek között
amíg világol)

Az esernyőm se kell most senkinek
pedig most ázik ázik a világ
minde lucskos vizes és katatón
: de tán (talán éppen e versben itt)
van még valahol egy száraz faág
s a vers legmélyén képzelgő faágon
ott függök én mint madzagon az ón
– lábam leér az elfolyó időbe

Most egyedül Most ázik a világ
S a vers legvégén kilógok belőle

                                        1989

(Szegedi Rádió, 1993)