SZIMFÓNIA

30 év lírai története
(Vál., szerk. és előszó: Baranyi Ferenc.) [Bp.], 1977, Kozmosz Könyvek.

• Vázlat a vén cigányhoz. 455-457. p.

BAKA ISTVÁN:

VÁZLAT A VÉN CIGÁNYHOZ

               1.

Ki tette le a fegyvert
Világosnál? A versek?
A verseim?
Ki űzött
e vadonba, ahol
minden levélrés
egy áruló szeme? Minden fűszál
kettétört kard. Minden lehullott
gally koldusok kiszáradt, alamizsnáért könyörgő
karja. Minden zörej, még a lepergő
levelek alig hallható
nesze is puskadördülések
visszhangja, vagy a homlokba fúródó
lövés maga.
Ösvények hurkai
fojtogatják az erdőt.
Tisztássá irtódott a holnap.
Nincs menedék, fegyvertelen
csöndjét a rengetegnek ágak
pattogása töri – fegyvert emelnek
önmagukra a fák?

A rétek
már kezesedve
ringatják csendőrlovak árnyát.
A tó,
reszkető varrólány, az ég
hóhéringét ráncolja gondosan
báli ruhák fodraivá.
E tájba
volna még visszaút, tudom.

               2.

Sortűz elé? Eső kopog
pergetve tompa dobverőit.
Fogaim közt virág vacog,
tán azt hiszi, havasok őrlik.

Zöld szárát rágom, keserűség
itatja át minden szavam.
De hát miféle havasok közt
őröltetsz engemet, Uram?

Mint én e gyomot, úgy szorítod
összezárt szádba sorsomat.
Csillogjatok keserű nyáltól,
virág-kínlódású szavak!

Oda az emberek vetése. –
Míg gyászba varrják az eget
az éj vastűi, rongy virágom
szorongatom és rettegek.