Szonett

     
Be kár, hogy azt, amit jelent nekem
a létezésed, néked az enyém nem
jelentheti talán már sohasem.
... Ki tudja, hányadszor dobom be most
a drót-kozmoszba én, e grundon állva
a rézgarast, a címer-koszorúst,
s próbálkozom kétségbeesve-árván,
hogy véled összekössenek... De, jaj,
annak, ki egy egész világ helyét
nem tölti be magával, nem marad más,
mint forgatni a számtárcsát, miként
az asztalt egy spiritiszta szeánszon,
míg visszhangot nem kelt a másvilágon
a hördülő, elaggott készülék.