A melegben, a szárazulat peremén

Tvankumoj, ties nelaukto žemyno ribą

A melegben, a szárazulat peremén,
Változnak az álmok előbb,
Azután szavaid feleded, te szegény,
Hisz a nyelv se örökkön-örök.

Kifakultak a fenyvesek és a sivár,
Vízmosta, rideg szakadék,
S a halál aranyában a sík honi táj,
Hol az ajtón zörget a jég.

Elhágy a kibontakozás, ma vizes-
Hazugul cuppog csak a tér,
S cáfolva a glóbuszt távoli test
Más éje füledbe beszél.

Füleled, hogy az éjben iramlik a vér,
Hol, mint a tükörben, a te
Arcod lakik, ámde nem őrzi se mély
Nerisé, sem a Néva vize.

(Tomas Venclova MONDJÁTOK MEG FORTINBRASNAK című kötetéből
Fordította: Baka István)