A múlandóság bánata

Тоска мимолетности
   
Már elmerült a nap. A balkonra tekint
A sárga hold ködös, még árnyatlan korongja,
S hiába fénylenek kitárt ablakaink,
A sápadt bú a vak falakat már bevonta.
  
Mindjárt leszáll az éj. A mennyeken ború...
A szívem fáj ezért a végső esti percért:
Mert benne él, mi volt – a vágyódás, a bú,
És benne már, mi jő – a csüggedő felejtés.
   
Itt álom lett az est: félénk, de röpke is,
Ám szívednek, ahol se húr, se könny, se illat,
S hol széthullt s összefolyt a felhők ezre is,
Már sokkal kedvesebb, mint alkony rózsapírja.

1904 nyara Jalta
_______________________

Innokentyij Annyenszkij verse,
fordította Baka István.

Az Orosz szimbolista költők Baka István fordításában című kötetből