A pályaudvar búja

Тоска вокзала
                 
Ó, hétköznap-öröklét
Unalmának fullánkja...
Porülte déli hőség,
Vasúti tarka lárma.

Félholt legyek kioszkfal
Deszkájához tapadva,
Süket, vak és konok raj,
Friss mészben megragadva.

Zöld zászló leng fakultan,
Gőz pöffen sófehéren,
Visszhangtalan sikoltva
Síp szól a messzeségben.

S elválás emblémája
A csalfa randevúknál –
Az óránál megállva
Félkaru kalauz vár...

Van undokabb e pontnál,
Mely nem moccan semerre,
E szendergő lapoknál
A rezegő delekben?...

Bármi lehet, csak ez nem...
Mássz oda – ez a dolgod;
Mindegy – legalább ez nem,
Mocskos vagy bár és forró!

Meghalni arctalan, vak
Örvényben elmerülve,
Mint dívány – kábulatnak
Csinvatján elterülve!...
_______________________

Innokentyij Annyenszkij verse,
fordította Baka István.

Az Orosz szimbolista költők Baka István fordításában című kötetből