A száműzött
M. I. Szizovnak
Elhagytam városom örökre,
Dübörgéstől, zajoktól rettegek.
Még messziről, rengőn-röhögve,
Csúfolnak gúnyolódók engemet.
Ottan az öröklétről szóltam –
És kövekkel dobáltatok ti meg.
Múló rohamban rángva nyomban
Kinevettétek szenvedésemet.
Elhagylak, száműzötten mától, –
Szabadságomat nem köthetitek.
Futok – meggörbült, sápadt vándor –
Aranyló búzatáblák, köztetek.
Zsombékokon, rozsföldre érve,
Futok a síkon át, a téres réteken.
A kék búzavirág elébe
A földre hajtom őszülő fejem.
Gyöngéd virág, te érints engem,
Hullasd rám, hullasd kristályharmatod!
Megnyugszik lázban égő lelkem,
Gyötrelmek-ülte lelkem is amott.
Az alkony szégyenkezve gyújtja
Gyöngyház-szivárvány, rózsás sávjait.
S a lomha szellő fújja-fújja
Hajam ezüstlő-őszes szálait.
1904. június. Moszkva
________________________
Andrej Belij verse,
fordította Baka István.
Az Orosz szimbolista költők Baka István fordításában című kötetből