A tenger felé

Patakok száza
fut kacarászva,
mind egy irányba,
egyfele tart;

víg vizerecske
fűhegyre hágva,
mint cérna szála,
feszül ki rajt;

csermelyek együtt
vágnak világnak,
mint a leányhad:
karba a kart.

S úgy fecserésznek,
mint a leányok,
füvek szeméből
kiverik az álmot.

Vár a virágos
Daugava rájuk,
tavaszi lázuk
oltja hamar;

hordja a terhük
tenger ölébe,
virág-fehérbe
öltözik a part.

Tenger fölött már
sűrül a felleg,
bőség borával
itatja a földet.

 
Jan Rainis: Száll és ég s kihuny a csillag című kötetéből
Fordította: Baka István