A tenger felé
Patakok száza
fut kacarászva,
mind egy irányba,
egyfele tart;
víg vizerecske
fűhegyre hágva,
mint cérna szála,
feszül ki rajt;
csermelyek együtt
vágnak világnak,
mint a leányhad:
karba a kart.
S úgy fecserésznek,
mint a leányok,
füvek szeméből
kiverik az álmot.
Vár a virágos
Daugava rájuk,
tavaszi lázuk
oltja hamar;
hordja a terhük
tenger ölébe,
virág-fehérbe
öltözik a part.
Tenger fölött már
sűrül a felleg,
bőség borával
itatja a földet.
Jan Rainis: Száll és ég s kihuny a csillag című kötetéből
Fordította: Baka István