Édeni almák
Райские яблоки
Ha egyszer meghalok,
Mivelhogy én is halandó vagyok,
Talán úgy lenne jobb,
Ha ellenségem döfne hátba.
A mártíroknak a
Paradicsomba párnázott az út.
Az élő mostoha,
De a halottak becsben állnak.
A sárba hull e fej,
És szépen oldalamra fordulok.
De fürge lelkem el-
Galoppozik lopott gebéken.
Az édenkert ölén
Piros-fehér almákhoz juthatok.
Kár, hogy az őr serény,
S golyót küld homlokomba éppen.
Hogy odaérek, ott
Valami épp nem édenit lelek.
Csak a sivó homok
S a puszta semmi végtelenje.
A semmi közepén
Valami érckapu emelkedett.
S egy szállítmány szegény
Rablélek nézte térdepelve.
A horkanó rudast
Szelid szavakkal megnyugtattam én.
Tövist, bogáncsokat
Kiszedve, sörényét befontam.
A rozsdás vasreteszt
Piszkálta egy fehér szakállu vén.
De nem moccant a rest,
És elment az öreg morogva.
De a fegyenccsapat
Nem sóhajtott fel, és nem is nyögött.
Csak felguggolt a had,
Mivel már elzsibbadt a térde.
Gyöngyélet várhat ott.
Harangszó gyöngyözik fejed fölött.
Hatalmas kör forog,
S a megfeszített csügg fölébe.
S az őrökkel az agg
Komiszkodott és komiszárkodott.
Majd valakit hivott,
Hogy a kaput kinyissa végre.
Az feszitővasat
Kapott elő, s a zárra rácsapott.
S beözönölt a had
Ama káprázatos vidékre.
A vént felismerem
Könnyéről, mely az orcáján csorog.
Ez Péter, ő a szent
Apostol, s én csak egy okostót.
Az édenkert ölén
Van ám fagyasztott alma szörnyü sok.
De őre mind serény,
Golyójuk homlokomba kóstolt.
Ó, áldj meg, Istenem,
De áldásod se kell nekem, csupán
Néhány barát, s legyen
Egy asszony, aki elsirasson.
Nekik lopok sokat:
Magtalan almát, ami nő e fán.
Kár, hogy az őr se vak,
S golyót küld homlokomba gyorsan.
A zsibbadt rabkezek
Alig bírták a gyertyát tartani.
S én – fuss, amíg lehet! –
Elvágtattam a rossz gebéken.
Megvolt már mindenem,
Az ingem éden-almákkal teli.
Az őrség hirtelen
Golyót küld homlokomba éppen.
Jól meghajtottam én
A lovakat – el innen, gyorsan el!
Száguldott két gebém,
Repültem én is, mint a sátán.
A szakadék felett
Is átugratva, egy teli kebel
Almát hoztam neked,
Ki édenkertből visszavártál.
1977
(VLAGYIMIR VISZOCKIJ: A VÉGZET DALAI c. kötetéből. Baka István fordítása)