Egy görög lányhoz

Гречанке

Láttodra égő lángra gyúl
A dalnokok fantáziája,
Kit élénk lényed ejt rabul,
Bilincseit maga kívánja,
Keleties beszédedet,
Tükörként csillogó szemed,
S e szép, kacér ringásu lábat...
Láttodra vágyak ezre támad,
Kelt sóvár szenvedélyeket.
Mondd – amidőn Leiláról írva,
Mennyekben álmodozva járt,
Mint halhatatlan ideált,
Mintául nem téged talált
A kedves, féktelen poéta?
Tán távoli Göröghonod
Ege alatt, a szent vidéken,
Téged a mártír ihletével
Felismert vagy megálmodott,
S szívébe elrejtette mélyen
Feledhetetlen alakod?
Tán boldog lanttal e varázsló
Meg is kísértett tégedet;
S megremegett hiú szived
Önkéntelen az ő szavától,
S vállára dőltél szeliden...
Nem, barátnőm, féltékeny álmom
Lángját nem szítom én sosem;
E boldogságot nem reméltem,
Élvezni azt szivemnek új,
Lelkemre titkos bú borul,
Félek: becsap, mi drága nékem.