Emlékszel? Zölden, elnyugodva...
Ты помнишь? В нашей бухте сонной...
Emlékszel? Zölden, elnyugodva
Pihent az álmatag öböl,
Mikor hadihajók vonultak
Rendben elő a semmiből.
Négy szürke. S kérdések kínoztak
Bennünket még órákon át,
Míg bámultuk a fontoskodva
Járkáló matrózok raját.
Vonzóbb lett a világ és tágabb,
De útra keltek a hajók,
Fúródva éjbe, óceánba,
Négyüknek már nyoma se volt.
S megint a régi lett a tenger,
Bágyadtan pislant a torony,
Amikor utolsó jelekkel
Búcsúztak a szemaforon.
Milyen kevés is kell e létben,
Két gyermeknek – neked s nekem!
Hisz minden új, kis semmiségben
Örömre lel szived s szivem.
Késed pengéjén akaratlan
Távoli táj porát leled –
És a világ ismét szokatlan,
Színes ködökbe rejtezett.
1911-1914. február 6. Aber' Wrach, Finistére
________________________
Alekszandr Blok verse,
fordította Baka István.
Az Orosz szimbolista költők Baka István fordításában című kötetből