Hát most mi legyen?
Ну, что же? Устало заломлен...
Hát most mi legyen? A kezed sajog és lehanyatlik,
S öröklét nézne kihunyt szemeid bogarába,
S csitultak a kínjaid. Ám ha gyötörne a kín is, –
Mindez mire jó? – Hisz az éj közelít a hadával.
A nap, ha bejárta körét, a sötétbe leszállott.
Nyisd hát fel a könyveimet: beleírva, mi eljő.
Igen, próféta valék, míg szívem is érted imát szólt, –
S daloltalak is, de hiszen nem vagy te királynő.
S én rab, se király: teneked hatalom sose kellett,
Se földi, se álomi: nem, sem a lenti, se fenti.
Új terhem: amíg ez a test temetőbe kerülhet,
Sír nyirkos ölébe, – dologtalanul tekeregni.
Ember vagyok. És a bukásom elismerem én itt,
Ám terhel az aggodalom: mindegyre erősebb,
Atyámnak a háza iránt, s ez a szívem emészti,
S ismétli: Mi még tehető, tedd azt mielőbb meg!
1914. február 21.
________________________
Alekszandr Blok verse,
fordította Baka István.
Az Orosz szimbolista költők Baka István fordításában című kötetből