Hát most mi legyen?

Ну, что же? Устало заломлен...

Hát most mi legyen? A kezed sajog és lehanyatlik,
S öröklét nézne kihunyt szemeid bogarába,
S csitultak a kínjaid. Ám ha gyötörne a kín is, –
Mindez mire jó? – Hisz az éj közelít a hadával.

A nap, ha bejárta körét, a sötétbe leszállott.
Nyisd hát fel a könyveimet: beleírva, mi eljő.
Igen, próféta valék, míg szívem is érted imát szólt, –
S daloltalak is, de hiszen nem vagy te királynő.

S én rab, se király: teneked hatalom sose kellett,
Se földi, se álomi: nem, sem a lenti, se fenti.
Új terhem: amíg ez a test temetőbe kerülhet,
Sír nyirkos ölébe, – dologtalanul tekeregni.

Ember vagyok. És a bukásom elismerem én itt,
Ám terhel az aggodalom: mindegyre erősebb,
Atyámnak a háza iránt, s ez a szívem emészti,
S ismétli: Mi még tehető, tedd azt mielőbb meg!

1914. február 21.

________________________

Alekszandr Blok verse,
fordította Baka István.

Az Orosz szimbolista költők Baka István fordításában című kötetből