Falu

Деревня

                        G. A. Racsinszkijnek

Újra a mezőn, hol szellő
Simogat s elül,
Ám gonosz, baljós-nyögellő
A falu körül.

Kócos fellegek lebegnek
Ősz mezők felett,
A faházak bogra kötnek
Kéményfüstöket.

Hátuk, mint vadállatoknak
Szőre, fölmered.
És reájuk éj s nap holtak
Ősz hamva pereg.

Babonás, tüzes szemekkel
Nézik a teret,
Mint verejték-verte vad, mely
Csapdába esett.

Mind megtörte már a rabság,
Zord, sivár napok.
Szállnak domb mögül, mezőről
Zsarátnok-rajok.

S távoli pagony fölött tán
Égi tűz vakít:
Mintha lánglövellő sárkány
Tárná szárnyait.

Kútgém, mintha ujját, görbedt
Rúdját emeli.
Szívünk döbben, és szemünket
Sötétség nyeli.

Szárazon, út menti éjben
Tücsök ciripel.
S a falun túl, vaksötétben
Kereplő felel.

Kertek földje szerte morzsáll
Pusztaság felett.
Itt már senki semmit sem vár:
Nap napot követ.

Nap napot s az év az évet,
Évre év megint.
Bár a termés mind szegényebb,
Népem néma itt.

Testek, kóroktól emésztve,
Száradó szemek...
Ám fölöttük égi kéken
Gyémántfény remeg.

És a hajnal bíbor körrel
Domb fölébe áll.
A mező baljósan nyög fel
Végül; s néma már.

                1908. Szerebrjanij Kologyez

________________________

Andrej Belij verse,
fordította Baka István.

Az Orosz szimbolista költők Baka István fordításában című kötetből