Falu
G. A. Racsinszkijnek
Újra a mezőn, hol szellő
Simogat s elül,
Ám gonosz, baljós-nyögellő
A falu körül.
Kócos fellegek lebegnek
Ősz mezők felett,
A faházak bogra kötnek
Kéményfüstöket.
Hátuk, mint vadállatoknak
Szőre, fölmered.
És reájuk éj s nap holtak
Ősz hamva pereg.
Babonás, tüzes szemekkel
Nézik a teret,
Mint verejték-verte vad, mely
Csapdába esett.
Mind megtörte már a rabság,
Zord, sivár napok.
Szállnak domb mögül, mezőről
Zsarátnok-rajok.
S távoli pagony fölött tán
Égi tűz vakít:
Mintha lánglövellő sárkány
Tárná szárnyait.
Kútgém, mintha ujját, görbedt
Rúdját emeli.
Szívünk döbben, és szemünket
Sötétség nyeli.
Szárazon, út menti éjben
Tücsök ciripel.
S a falun túl, vaksötétben
Kereplő felel.
Kertek földje szerte morzsáll
Pusztaság felett.
Itt már senki semmit sem vár:
Nap napot követ.
Nap napot s az év az évet,
Évre év megint.
Bár a termés mind szegényebb,
Népem néma itt.
Testek, kóroktól emésztve,
Száradó szemek...
Ám fölöttük égi kéken
Gyémántfény remeg.
És a hajnal bíbor körrel
Domb fölébe áll.
A mező baljósan nyög fel
Végül; s néma már.
1908. Szerebrjanij Kologyez
________________________
Andrej Belij verse,
fordította Baka István.
Az Orosz szimbolista költők Baka István fordításában című kötetből