John Bottom
Джон Боттом
1
John Bottom restone-i szabót
becsülte városa.
Jól varrt és gondosan szabott,
s nem számolt fel sokat.
2
Imádott asszonyával egy
csinos házban lakott,
s nap mint nap váltogatta a
tűt és a vasalót.
3
Még messzi földről is kapott
megrendeléseket.
Cégérnek ajtaja fölé
kitett egy vaskezet.
4
Kip-kop – ajtót nyit Mary, ha
megrendelője jő –
végy róla, Bottom, méretet,
a plajbászt vedd elő!
5
Ám egy napon... Vagy ez neki
csak rémlett volna tán? –
Erősebben koppant a kéz
John háza ajtaján.
6
Légy mindörökre átkozott,
te tizennégyes év!...
Mint másét, elérte hamar
a sor Bottom nevét.
7
S egy álló nap hű Marytől
a hű John búcsuzott,
s egy álló nap bámulta csak
a szép kis házikót.
8
Mary is oly kedves neki,
s a ház is oly remek!
De mit tegyen? Magával ezt
elvinni nem lehet.
9
Fénykép és hajfürt – asszonya
többet nem adhatott,
s a kontinensre vitte a
hajó John Bottomot.
10
John bátran harcolt, tudta, mit
kíván a becsület,
és február harmadikán
éjszaka elesett.
11
Repesz találta mellkasát,
átfúrta a szivét,
és légnyomás sodorta el
letépett jobbkezét.
12
Elfoglalták az árkokat
a német támadók,
s elvitték Johnt reggel felé,
koporsót is kapott.
13
Találtak egy halott kezet
onnan versztányira,
s mellére tették gondosan...
Épp ez volt a hiba.
14
Szegény John! Nem övé, az egy
ács bütykös mancsa volt.
Nem foghatott volna ilyen
kéz varrótűt sehogy.
15
S John lelke felbőszült nagyon
a mennyország ölén:
„Minek nekem az ács keze?
Adjátok az enyém!
16
Húsz évig szabtam én vele,
mindegy, mi a fazon!
Türkizköves a gyűrüje,
enélkül John se John!
17
Lehet, hogy bűnös voltam, és
ő volt, az ács, a szent –
mégis az ő kezével én
sehogyse fekhetek!”
18
A békesség honában ő
nem békélt meg soha,
de panaszát elnyomta az
angyalok kórusa.
19
Nejének meg megírta az
ezredes úr maga,
hogy hősként küzdött Johnja, ám
eltűnt, és nincs nyoma.
20
Két évig sírt az özvegye:
„Ó, John, te drága John!
Hol eltemettek, sírodat
sohase láthatom!...”
21
Megvertük a németeket,
a harcnak vége már.
Kemény békét diktált nekik
Versailles-ban a király.
22
S hol ismeretlenül hevert
a hős a sírba' lenn,
eljöttek díszes marsalok
hozzá egy reggelen.
23
S kiásták Johnt – a londoni
apátság várta őt,
ott temették el lobogók,
dörgő ágyúk között.
24
S kísérte maga a király,
míg népe zokogott,
s elámult John, hogy őneki
ily tisztesség jutott.
25
S mi több, osztályrészével is
már büszkélkedni kész.
De még bántotta egy dolog,
egy bánat – az a kéz!
26
Szegény John! Nem övé, az egy
ács bütykös mancsa volt.
Nem foghatott volna ilyen
kéz varrótűt sehogy.
27
És sok-sok gyászoló anya
s hűséges feleség,
John sírjához naponta a
térdét meghajtva lép.
28
S csak Mary, ő nem jön soha.
Egy év is eltelik –
a messzi Restone-ban marad,
s csak ontja könnyeit.
29
„Magára hagytad Marydet,
ó, John, kegyetlen John!
Hol eltemettek, sírodat
sohase láthatom!...”
30
Az apátságba küldik őt
a szomszédasszonyok,
a névtelen, közös apa
s fiú, férj nyugszik ott.
31
De Mary sír: „Én nem megyek!
Én mást nem akarok!
Ami közös, az senkié!
John asszonya vagyok!”
32
Ezt látta John az égből, és
jókedve messze szállt.
És Péter apostol elé
ily kérelemmel állt:
33
„Péter apostol – mondta John –,
hallottam egykoron,
hogy éjfélkor leszállhat az
élők közé a holt.
34
Nyisd hát ki a kaput nekem,
engedj kísérteni
egyszer az asszonyom előtt,
hadd súgjam meg neki,
35
hogy én vagyok az, én vagyok
az apátságban, ott
a kő alatt, a névtelen
sírjában én vagyok.
36
Hogy én vagyok az, én vagyok,
hadd mondjam meg neki –
a gyűlölt kéz a mellemen –
a szám földdel teli.”
37
Péter megrázta kulcsait
s így szólott komoran:
„Azok bűnös lelkek. Te nem
kísérthetsz sehogyan.”
38
S vad fájdalommal, szótlanul
ment onnan John Bottom.
S gyötrődik, s nem kell már neki
ez a paradicsom.
39
A fény lakában csak az ő
bús lelke fénytelen,
és látni sem akarja már
díszsírját odalenn.
1926
_______________________
Vlagyiszlav Hodaszevics: Mint sivatagban a délibábot című kötetéből. Baka István fordítása.
1
John Bottom restone-i szabót
becsülte városa.
Jól varrt és gondosan szabott,
s nem számolt fel sokat.
2
Imádott asszonyával egy
csinos házban lakott,
s nap mint nap váltogatta a
tűt és a vasalót.
3
Még messzi földről is kapott
megrendeléseket.
Cégérnek ajtaja fölé
kitett egy vaskezet.
4
Kip-kop – ajtót nyit Mary, ha
megrendelője jő –
végy róla, Bottom, méretet,
a plajbászt vedd elő!
5
Ám egy napon... Vagy ez neki
csak rémlett volna tán? –
Erősebben koppant a kéz
John háza ajtaján.
6
Légy mindörökre átkozott,
te tizennégyes év!...
Mint másét, elérte hamar
a sor Bottom nevét.
7
S egy álló nap hű Marytől
a hű John búcsuzott,
s egy álló nap bámulta csak
a szép kis házikót.
8
Mary is oly kedves neki,
s a ház is oly remek!
De mit tegyen? Magával ezt
elvinni nem lehet.
9
Fénykép és hajfürt – asszonya
többet nem adhatott,
s a kontinensre vitte a
hajó John Bottomot.
10
John bátran harcolt, tudta, mit
kíván a becsület,
és február harmadikán
éjszaka elesett.
11
Repesz találta mellkasát,
átfúrta a szivét,
és légnyomás sodorta el
letépett jobbkezét.
12
Elfoglalták az árkokat
a német támadók,
s elvitték Johnt reggel felé,
koporsót is kapott.
13
Találtak egy halott kezet
onnan versztányira,
s mellére tették gondosan...
Épp ez volt a hiba.
14
Szegény John! Nem övé, az egy
ács bütykös mancsa volt.
Nem foghatott volna ilyen
kéz varrótűt sehogy.
15
S John lelke felbőszült nagyon
a mennyország ölén:
„Minek nekem az ács keze?
Adjátok az enyém!
16
Húsz évig szabtam én vele,
mindegy, mi a fazon!
Türkizköves a gyűrüje,
enélkül John se John!
17
Lehet, hogy bűnös voltam, és
ő volt, az ács, a szent –
mégis az ő kezével én
sehogyse fekhetek!”
18
A békesség honában ő
nem békélt meg soha,
de panaszát elnyomta az
angyalok kórusa.
19
Nejének meg megírta az
ezredes úr maga,
hogy hősként küzdött Johnja, ám
eltűnt, és nincs nyoma.
20
Két évig sírt az özvegye:
„Ó, John, te drága John!
Hol eltemettek, sírodat
sohase láthatom!...”
21
Megvertük a németeket,
a harcnak vége már.
Kemény békét diktált nekik
Versailles-ban a király.
22
S hol ismeretlenül hevert
a hős a sírba' lenn,
eljöttek díszes marsalok
hozzá egy reggelen.
23
S kiásták Johnt – a londoni
apátság várta őt,
ott temették el lobogók,
dörgő ágyúk között.
24
S kísérte maga a király,
míg népe zokogott,
s elámult John, hogy őneki
ily tisztesség jutott.
25
S mi több, osztályrészével is
már büszkélkedni kész.
De még bántotta egy dolog,
egy bánat – az a kéz!
26
Szegény John! Nem övé, az egy
ács bütykös mancsa volt.
Nem foghatott volna ilyen
kéz varrótűt sehogy.
27
És sok-sok gyászoló anya
s hűséges feleség,
John sírjához naponta a
térdét meghajtva lép.
28
S csak Mary, ő nem jön soha.
Egy év is eltelik –
a messzi Restone-ban marad,
s csak ontja könnyeit.
29
„Magára hagytad Marydet,
ó, John, kegyetlen John!
Hol eltemettek, sírodat
sohase láthatom!...”
30
Az apátságba küldik őt
a szomszédasszonyok,
a névtelen, közös apa
s fiú, férj nyugszik ott.
31
De Mary sír: „Én nem megyek!
Én mást nem akarok!
Ami közös, az senkié!
John asszonya vagyok!”
32
Ezt látta John az égből, és
jókedve messze szállt.
És Péter apostol elé
ily kérelemmel állt:
33
„Péter apostol – mondta John –,
hallottam egykoron,
hogy éjfélkor leszállhat az
élők közé a holt.
34
Nyisd hát ki a kaput nekem,
engedj kísérteni
egyszer az asszonyom előtt,
hadd súgjam meg neki,
35
hogy én vagyok az, én vagyok
az apátságban, ott
a kő alatt, a névtelen
sírjában én vagyok.
36
Hogy én vagyok az, én vagyok,
hadd mondjam meg neki –
a gyűlölt kéz a mellemen –
a szám földdel teli.”
37
Péter megrázta kulcsait
s így szólott komoran:
„Azok bűnös lelkek. Te nem
kísérthetsz sehogyan.”
38
S vad fájdalommal, szótlanul
ment onnan John Bottom.
S gyötrődik, s nem kell már neki
ez a paradicsom.
39
A fény lakában csak az ő
bús lelke fénytelen,
és látni sem akarja már
díszsírját odalenn.
1926
_______________________
Vlagyiszlav Hodaszevics: Mint sivatagban a délibábot című kötetéből. Baka István fordítása.