Melpomené temploma

Храм Мельпомены

Felszállt a függöny: ó, jaj, párbaj van a szinen.
A szekundánson barna, megfakult köpeny.
S valaki a hóba zuhan, s hörög: „Hát csak nem?"
De nem talál a célba senki sem.

Az ablaknál ül, a sála öleli át.
Míg létezik tekintet, létezik a táv.
Zongora torlaszolja el a szobát.
Belép a doktor, s szól: „Kár volna hát..."

A hófúvás olyan, mint mikor valaki tésztát szeletel.
Hideg van, s befúj, ahol csak egy résre lel.
Vetetlen ágy. A test mozdulatlan hever.
Nő rázza vállát és kiált: „Michel! Michel,

ébredjen! Eltelt kétszáz év! A lényegét
nem az adja, hogy kétszáz. Hanem, hogy a szerepét
eljátszotta! A jelmezeket a moly rágta szét!"
Michel mosolyog, és kínját legyőzve még,

kezét nézők felé fordítja, mintha kölcsönt kérne:
„Ha színház nincs, senki se tudná, hogy mi – én, te –
létezünk! És fordítva!" A teremsötétben
nem hangzik más, csak a nézők mérsékelt hümmögése.

                                                              1994. március
__________________________________________

(JOSZIF ALEKSZANDROVICS BRODSZKIJ: ÚJ ÉLET című kötetéből. Baka István fordítása.)