N. G. Lomonoszovhoz
Te is, kedves barátom, végre
A biztos partot elhagyod,
A tenger viharos vizére
Irányítottad csolnakod;
A kormányodnál már a sors áll,
Nyugodtan fénylik rád a menny,
Megfeszül a vitorla, most már
Szerencséd s jó szeled legyen!
Adná isten, hogy elkerüljön
A viharok rettenete,
Ne támadjon szilaj dühe
Reád, s a csolnakod repüljön!
Adná isten, hogy estig érj
Partot, mely oly régóta vár rád,
Nyugodtan ott pihenni térj,
Hol vár a szerelem, barátság!
Nem! Őket nem feledheted!
De mit! Soká lesz, meglehet,
Míg újra láthatlak, barátom,
Szerény kunyhó csöndjében, ott,
A puncsot körbejárni látom,
S hogy arról eszedbe jutok;
Elmegyek a házavatásra
(Énnékem is kijár e jog),
S mondd: „Isten őt víg kedvvel áldja!
Legalább szeretni tudott.”