Nem szállt el a méh...

Пчелы не улетели...

                                                    Suzanne Martinnak

Nem szállt el a méh, helyén áll a lovas. A Janikulum
kávéházban egy új pasas fecseg a régi zsargonon.
A jég lehetővé teszi, miközben a pohárban olvad,
hogy kétszer lépj ugyanazon vízbe, nem oltva szomjad.

Nyolc év repült el. Háborúk lobbantak fel s kihunytak,
családok hulltak szét, az újságképeken pofák virultak,
repülőgépek zuhantak le, „Istenem!" – a bemondó sóhajtozott.
Moshatsz fehérneműt, de a bőröd ki nem vasalhatod.

Hogy ne mozdíthasd emlékezetből, megkövülnek
a dolgok; ám eltűnni a keletkezésnél könnyebb
a távlatban, amely kilép a városból, évekké kopva,
hajszolva a tiszta időt, melyben nincs öröm s terrakotta.

Az élet, kedvesem, elképzelhető nélkülünk is – hát mivégre
léteznek tájak: dombok, fenyvesek s a tiszta égre
gomolygó felleg, ama csatatér fölött vonulva át,
hol szobrok hűlnek s ünneplik a testalkat diadalát.

                                                             1989. január 18.
_______________________________________

(JOSZIF ALEKSZANDROVICS BRODSZKIJ: ÚJ ÉLET című kötetéből. Baka István fordítása.)