Orpheusz

Так плыли: голова и лира
(Орфей)

Így úsztak lefelé: a fej s lant,
sodorta őket híves ár.
És esdekelt a lant – nyugalmat!
S mondták az ajkak – ó, be kár!

Vérző ezüst, ezüstös vér folyt
kettős sugárban, csendesen –
a suttogás a Hébroszé volt –
húgom, fivérem, kedvesem!

Időnként, kínoktól gyötörten,
a fő lassúdva meg-megállt,
de esdekelt a lant – el innen!
s nyögték az ajkak is – be fájt!

Mint messze sodródó fejalja,
koszorú, mely két ágra vált –
nem sebből vérzett-é a lantja?
Nem lepte színezüst haját?

Folyó lépcsőin lépegetve
mind lejjebb, ért el, ért oda,
hol minden tájnál édesebben
hazug a csalogány dala.

Hol hunyt ki végső csillogása?
Feleljetek, ti sós habok!
Talán egy leszboszi leányka
halászhálójába jutott?

1921. december 1.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)