Oszip Emiljevics Mandelstam életének krónikája (Szilágyi Ákos)

   
1891. január 3-án született Varsóban (új időszámítás szerint január 14-én). Apja, Sacnel (Emilij) Venjaminovics Mandelstam, Kurlandból elszármazott bőrkereskedő volt, aki örökösen a tönkremenéssel küszködött. Anyja, Flora Verblockaja, egy vilniusi zsidó értelmiségi család sarja, zenetanár. Nem sokkal Mandelstam születése után a Pétervár melletti Pavlovszkba költöznek, itt telnek el a gyermekévei, gyakori pétervári kirándulásokkal.
1900. szeptember 1-jén Mandelstam beiratkozik a nagyhírű tyenyisevi kereskedelmi iskolába, Pétervárott.

1906 őszén, az orosz forradalom időszakában, Borisz Naumovics Szinanyi hatására csatlakozik az eszer párthoz, a szociálforradalmárokhoz.

1907 márciusában hatásos beszédet tart lakónegyedének munkásai előtt az Állami Duma épületének beomlott mennyezetével kapcsolatban.

1907. május 15-én sikeresen befejezi tanulmányait a tyenyisevi kereskedelmi iskolában. Az évzárón saját versét adja elő, amelyet az iskolaújság úgy méltat, mint az akkori idők irodalmának kiemelkedő alkotását. (A vers nem maradt fenn.)

1907 októberétől 1908 nyaráig Párizsban él (a Rue de la Sorbonne 12. számú házban.) Egyes források szerint a politikai tevékenysége miatt aggódó szülők küldték volna külföldre tanulni. Nyáron hosszabb utazásokat tesz Svájcban és Olaszországban. Nagy hatással van rá a modern francia líra, főként a szimbolisták költészete.

1908 ősze és 1909 tavasza között rendszeresen eljár a pétervári Vallásfilozófiai Társaság üléseire, melyeken a korabeli orosz irodalom és kultúra, valamint a pravoszláv egyházi hiearchia képviselői találkoztak, és vallási problémákat vitattak meg. D. Merezskovszkij, V. Rozanov, Ny. Bergyajev előadásait hallgathatta itt az ifjú Mandelstam, a kereszténység és a kultúra kapcsolatáról, s a lélek és a testiség, illetve a nemiség kérdéséről, az Apokalipszisről. Ugyanebben az időben rendszeres látogatója a szimbolista költőfejedelem, Vjacseszlav Ivanov hírneves irodalmi szalonjának, a „Torony”-nak is.

1909 őszén két szemesztert tölt a heidelbergi egytemen, ahol ófrancia nyelvet és filozófiát hallgat.

1910 augusztusában jelennek meg először versei a szimbolista Apollón folyóirat 9. számában. Ezekről a versekről írta utóbb Anna Ahmatova: „...jó versek, de még hiányzik belőlük az, amit Mandelstamnak nevezünk.”.

1910 októberében tér vissza Oroszországba. Eljár a Vallásfilozófiai Társaság üléseire és Vjacseszlav Ivanov szalonjába

1911. március 14-én itt ismerkedik meg Anna Ahmatovával és nem sokkal később Ahmatova leendő férjével, Lev Gumiljovval is. Az ismeretségből barátság, majd költői csoport lesz később.

1911. május 14-én Viborgban a helyi metodista egyház lelkésze, Ny. Rozen megkereszteli.

1911 szeptemberében beiratkozik a pétervári egyetem bölcsészeti karára, a romanisztika - germanisztika szakra.

1912. március 12-én a Gumiljov, Mandelstam, Ahmatova, Gorogyeckij alapította Költők Céhe ülésén úgy döntenek, hogy költői irányzatukat akmeizmusnak nevezik ezentúl. Az akmeisták manifesztumait Gumiljov és Gorogyeckij fogalmazzák meg. Mandelstam programírása, Az akmeizmus reggele is ekkoriban született, de nyomtatásban csak 1919-ben lát napvilágot.

1913 Megjelenik Mandelstam első verseskötete, a Kő (a szerző költségén), a kötet 25 verset tartalmaz.

1914 Szívelégtelenség miatt felmentik a katonai szolgálat alól. Március 30-án előadást tart a Költők Társaságában Néhány szó a honpolgári költészetről címmel.

1915. július - augusztusban a krími Koktebelben Makszimilian Volosin szimbolista költő látja vendégül anyja penziójában, amely a korabeli kulturális élet afféle „menedékhelye” lesz. Itt ismerkedik meg Marina Cvetajevával. A barátságból rövid életű vonzalom alakul ki. Decemberben megjelenik a Kő második kiadása, ugyancsak a szerző költségén (ez a kiadás már 65 verset tartalmaz).

1916-17 Pétervár, Moszkva és Koktebel között ingázik.Gyakran lép fel költői esteken, koncerteken verseivel.1916 szilveszter éjszakáján a Kóbor Kutya (Brogyacsaja Szobaka) irodalmi kávéházban, ahová bejáratos, olvassa föl Óda a békéhez című költeményét.

1918 Pétervárról Moszkvába költözik át, ahol pár hónapig a Művelődési Népbiztosság tanügyi reformrészlegének az esztétikai neveléssel foglalkozó szekcióját vezeti. Egyes források szerint ő szervezi meg a Ritmikai Intézetet, és menti meg a széthullástól A. Kasztalsz híres egyházi énekkórusát. Az eszer Znamja Truda című lap állandó munkatársa. Jórészt itt jelennek meg a forradalmat mint a „szabadság alkonyát” ünneplő, ambivalens ódái.
Megválasztják a moszkvai Lingvisztikai Kör tagjának, Majakovszkijjal és Paszternakkal együtt.

1918 júliusában összeütközésbe keveredik Jakov Grigorjevics Bljumkinnal, a baloldali eszer párt tagjával, aki a CSEKÁ-nál dolgozik. Bljumkin a Költők Kávéházában azzal henceg Mandelstamnak, hogy emberek élete és halála van a kezében, s bizonyságképpen előre aláírt, még kitöltetlen letartóztatási parancsokat lobogtat. A felháborodott Mandelstamot megfenyegeti, hogy agyonlövi. Mandelstam Larisza Rejszneren, régi ismerősén és a bolsevik párt magas beosztású funkcionáriusán keresztül fordul Dzerdzsinszkijhez panasszal. Pár nappal később Bljumkint mint Mirbach német nagykövet egyik merénylőjét letartóztatják. Dzerzsinkijnek igazoló jelentést kell írnia, melybe a költő neve is bekerül, a különös kávéházi intermezzóval együtt. (Bljumkint halálra ítélik, majd megkegyelmeznek neki, utóbb visszaveszik a CSEKÁ-ba.1930-ban végzik ki mint Trockij hívét.)

1919 A polgárháborús zűrzavar és az éhínség elől Mandelstam délre menekül. Előbb Harkovban, majd Kijevben köt ki, ahol megismerkedik leendő feleségével, Nagyezsda Jakovlevna Hazinával. Szeptemberben Kijevből Harkovon keresztül megint a Krímbe, Koktebelbe utazik Volosinhoz. Ezután Odessza és Feodoszija következik.

1920 Egy részeg kozákkapitány megfenyegeti, hogy letartóztatja. Erre nem kerül sor, de később, az év nyarán, mikor hajóra száll, hogy egy Volosinnal történt összeveszést követően elhagyja a Krímet, Vrangelék kémelhárítói valóban letartóztatják. Pár nappal később bocsátják csak szabadon Cigalszkij ezredes, Vereszajev és mások közbenjárására. „Megőrült a rémülettől, ugyanúgy, mint amikor az a kozákkapitány fenyegette meg – írta később visszaemlékezéseiben Volosin. – Mikor a börtönbe vitték, félénken, súgva kérdezte a tiszttől: »És mondja, kérem, önöknél előfordul, hogy az ártatlanokat néha kiengedik?« Mikor végre elhagyhatja a Krímet, és megérkezik Batumiba, a grúz mensevikkormány-párti őrség tartóztatja le. De a grúz költők, köztük Tician Tabidze közbenjárására hamarosan szabadon engedik. Csak októberben tér vissza Oroszországba. Rövid moszkvai tartózkodás után Petrográdon az úgynevezett Művészetek Házában (Dom Iszkussztv), gúnynevén az „Őrült hajó”-ban talál szállást (ezt az „irodalmi menhelyet” Gorkj szervezte 1919-ben, hogy az élelmiszer és fűtőanyag nélkül maradt fővárosi írók életét megmentsék; a „hadikommunizmus” irodalmi és művészeti életének egyik központja lett, állandó irodalmi estjeivel, művészeti stúdióival, melyeket olyan írók vezettek, mint Nyikolaj Gumiljov és Jevgenyij Zamjatyin). Októberben költői estet tart, majd az Irodalmárok Házában előadást Új utak az akmeizmusban címmel.

1921 Szinte állandóan úton van: Kijevbe, onnan Moszkvába, majd Tifliszbe (Tbiliszibe) utazik feleségével. Itt értesül Lev Gumiljov kivégzéséről.

1922 januárjában Berlinben, a Grzsebin Kiadónál lát napvilágot 3000 példányban Tristia című második verseskötete. Kijevben előadást tart a Filozófiai Akadémián Akmeizmus vagy klasszicizmus címmel. Márciusban Kijevben hivatalosan is összeházasodnak Nagyezsda Hazinával, „hogy a moszkvai vonaton külön kupét kaphassanak” – mint később emlékirataiban özvegye írja. Megérkezésük után Moszkvában az úgynevezett Herzen-házban laknak. Mandelstam középkori francia trubadúrköltőket fordít. Letartóztatott fivére kiszabadítása érdekében Nyikolaj Buharin közbenjárását kéri.

1923 Év elején jelenik meg a Kő[i/] című verseskötet harmadik kiadása. „Első verseskönyv” alcímmel. Ősszel egy krími szanatóriumban Az idő zaja című önéletrajzi prózáját diktálja feleségének.

1924 Paszternakkal együtt ő is ott áll órákon át a végeláthatatlan sorban, mely Lenin koporsója előtt vonul el. Feleségével Leningrádba költöznek át.

1925 novemberében napvilágot lát Az idő zaja című prózai műve, valamint két 14 oldalas kis füzet gyermekverseivel: a Két villamos és a Petróleumfőző.

1927 A költői elnémulás kezdete. Ettől kezdve 1930-ig Mandelstam nem ír verseket. Elvállalja, hogy Charles de Coster La legende et les aventures d’Ulenspiegel című remekének létező orosz fordítását, A. Gornfeld és V. Karjekin munkáját átdolgozza. A vállalkozásból rövidesen irodalmi, sőt politikai botrány lesz.

1928 Gyors egymásutánban három könyve is megjelenik: Költemények ( válogatott versek), A költészetről (esszék) és Az egyiptomi bélyeg (önéletrajzi próza).
Megtudja, hogy öt banktisztviselőt halálos ítélet fenyeget, és egész Moszkvát megmozgatja megmentésük érdekében.
Buharinnak a következő dedikációval küldi el verseskötetét: „Ennek a kötetnek minden sora tiltakozás az ellen, amit önök tenni készülnek.” A. Gornfeld a Coster-könyv első fordítója, a Vecsernaja Moszkvában nyílt levelet intéz Mandelstamhoz, melyben plágiummal vádolja, mert az átdolgozott változat – a költő akarata ellenére – az első fordítók neve nélkül jelenik meg.

1929 A Gornfeld-ügybe a kultúrpolitika irányítói is bekapcsolódnak: összehangolt támadás kezdődik Mandelstam ellen. Az ekkor induló Lityernaturnaja Gazeta, a felülről szervezett kampányok új fóruma közli D. Zaszlavszkij Mandelstamot rágalmazó cikkét. A „plágium-ügy" a bíróság elé kerül.
Õsszel Mandelstam rövid időre a Moszkovszkij Komszomolec című lapnál talál munkát.
Decemberben kezdi diktálni feleségének a Negyedik próza című önéletrajzi művét, amely már a fennálló rendszerrel való nyílt szembefordulásról tanúskodik.

1930 A Gornfeld-ügyben többször beidézik az ügyészségre, és kihallgatják, főként arról kérdezik, mit csinált a „fehérek alatt”. Áprilisban Buharin protekciójával Mandelstamék beutalót kapnak egy kaukázusi KB-üdülőbe, ahol két hónapot töltenek. Itt értesülnek Majakovszkij öngyilkosságáról. Nyáron hosszabb időre Örményországba utaznak. Kezdetét veszi Mandelstam legtermékenyebb költői korszaka.

1931 Elhagyják Leningrádot, és végleg Moszkvában telepednek le. A Novij Mir 3. számában megjelenik az Örményország című versciklusa, amit újabb publikációk követnek a lap 1932. áprilisi és júniusi számaiban.

1932 Mandelstam költői estje a Lityeraturnaja Gazeta zsúfolásig megtelt gyűléstermében. „Mandelstam az egyedüli vigasz – írja az esetről Nyikolaj Hardzsiev Borisz Ejhenbaumnak. – Õ zseniális költő. Mandelstam, ez az ősz szakállú pátriárka, teljes két és fél órán keresztül tartotta hatalmában a hallgatóságot, mint valami sámán. Időrendben haladva felolvasta az összes verset, amit az utóbbi két évben írt. Annyi ráolvasás volt ezekben a versekben, hogy sokan megijedtek. Még Paszternak is megijedt, és csak annyit mondott: »Irigylem az Ön szabadságát. Az én szemeben Ön egy új Hlebnyikov. És ugyanolyan távoli is, mint ő. Nekem a nem-szabadságra van szükségem.« Az udvari költők provokatív kérdéseire Mandelstam egy fogságba ejtett imperátor gőgjével válaszolgatott."
November 23-án a Lityeraturnaja Gazeta közli Pétervár és A Német nyelvhez című verseit.
Decemberben a Politechnikai Múzeumban, a futuristák fellépéseinek, költői estjeinek egykorú kedvenc színhelyén Mandelstam egy felszólalásában kijelenti: „Majakovszkij – költészetünk köszörűköve.

1933. Tavasszal két költői estet tart Leningrádban, ahol úgy fogadják már, mint nagy költőt, akinek estjei események. Ejhenbaum nem sokkal később előadást tart költészetéről. A Zvezda című leningrádi lapban megjelenik az Utazás Örményországban című útirajza, amiből politikai botrány lesz. Cezar Volpét, a lap főszerkesztőjét leváltják. Augusztus 30-án a Pravda éles kirohanást intéz Mandelstam útirajza ellen. Õsszel jutnak végre lakáshoz Moszkvában, a Nascsokinszkij utcában. (két szoba, az ötödik emeleten, lift nélkül). Ez az a lakás, amelyet utóbb Mandelstam versben is megörökít. A házban írók laknak. Itt kap lakást Mihail Bulgakov is, a ház gondnoka pedig egy emigráns magyar, Zalka Máté. Ebben a lakásban születik novemberben a nevezetes Sztálin-ellenes gúnyvers.

1934. Viharos, rövid életű és viszonzatlan szerelem Marija Petrovih fiatal műfordító és költő iránt. Egyes források szerint a kivételes tehetségű költőnő, akinek életműve csak 1979-ben bekövetkezett halála után jelenhetett meg, végzetes szerepet játszott Mandelstam letartóztatásában: mint Mandelstam bizalmasa, ő is megkapta az új, „felforgató" verseket, és ezeket rövid időre hivatali asztalán felejtette. Tény, hogy a kihallgató tiszt előtt nemcsak Mandelstam összes inkriminált verse ott feküdt, de még ezek változatai is.
Május 13-án, hajnalig tartó házkutatás után, letartóztatják Mandelstamot. A letartóztatási parancsot maga Jagoda, a GPU akkori vezetője írta alá. Barátai közbenjárására az eljárást beszüntetik, és Cserdinybe száműzik, ahová felesége is követi. Cserdinyben a városi kórházban szállásolják el őket, a kórház üres várótermében. Mandelstam a kórház első emeleti ablakából aznap éjszaka kiveti magát, de csak kulcscsontját töri el. Az a kényszerképzet gyötri, hogy kitűzött időpontban érte jönnek, és végrehajtják a halálos ítéletet. A száműzetést azonban tovább enyhítik a „száműzetés mínusz tizenkettő"-vel, ami a 12 legnagyobb városon kívül a letelepedési hely szabad megválaszthatóságát jelenti. Így választották ki, találomra, Mandelstamék új lakhelyül Voronyezst.

1935. Fordítással próbálkozik, szerződést ír alá a Szovjesztkij Piszatyel Kiadóval egy Voronyezs tegnap és ma című könyv megírására, de a könyvből nem lesz semmi. A helyi újság megbízásából kolhozokba és szovhozokba utazik, riportokat írni, a helyi rádiónak irodalmi műsorokat készít, hogy puszta létét valahogy fenntartsa, de egyik munka sem megy neki. „Megint válaszút előtt állok – mondja Sz. B. Rudakov száműzött költőnek és irodalomtörténésznek, akivel Voronyezsben barátságba kerül, és akinek új verseit diktálja. – A szovjet valóság nem fogad el engem. Még jó, hogy most nem üldöznek. De képtelen vagyok azt csinálni, amit felajánlanak nekem. (...) Háromszor tévelyedtem el: szolgalelkű verset írtam (a pilótákról) – energikusat, zavarosat és üreset. Ódát, ódai alkalom nélkül: »Ó! Ah!« és kész, aztán recenziókat írtam külső nyomásra ostobaságokról és karcolatokat. Undorodom magamtól. A lelkem legmélyéről jön fel az egész förtelem. Engem azzal kényszerítettek a megalkuvásra, hogy éheztettek."

1936 februárjában Voronyezsben meglátogatja őket Ahmatova. Ahmatova és Paszternak anyagi segítségével Mandelstamék hat hétre Zadonszkba mehetnek üdülni. Itt éri őket a moszkvai perek híre. Minden munkalehetőség megszűnik, légüres tér veszi őket körül, ismerőseik elfordulnak, ha találkoznak velük az utcán.

1937 januárjában Mandelstam megírja Sztálin ódáját, amely mégsem tölti be eredeti – életmentő – rendeltetését, mert publikálatlan marad. A helyi lap, a Kommuna egyik cikke Mandelstamot „a trockisták és más osztályellenségek" között említi, akik „megpróbáltak az Írószövetségbe befurakodni". Áprilisban egyik levelében ezt írja Kornyej Csukovszkijnak: „Amit velem művelnek – az nem mehet így tovább. Sem nekem, sem a feleségemnek nincs több erőnk, hogy folytassuk ezt az iszonyatot. Sőt, szilárdan eltökéltük magunkat, hogy ennek minden eszközzel véget vetünk. Mert itt nem »ideiglenes voronyezsi tartózkodásról« és nem »adminisztratív száműzetésről« van szó. Megmondom, hogy mi ez: egy ember, aki nagyon súlyos pszichózison (pontosabban szólva: kimerítő és sötét megháborodáson) ment át, mindjárt ez után a betegség után, az öngyilkossági kísérlet után, fizikailag megnyomorodva – elkezdett dolgozni. Azt mondta – igazuk van azoknak, akik elítéltek engem. Mindenben rejtett történelmi értelmet fedeztem föl. Rendben van. Hübelebalázsként belevetettem magam a munkába. Erre rám támadtak. Eltaszítottak. Felhagytam minden önbecsülésemmel. Csodának tekintettem, hogy egyáltalán dolgozni engednek. Csodának tekintettem, hogy élünk. Másfél év múlva nyomorék lett belőlem. Ekkorra már mindent elvettek tőlem: az élethez, a munkához, a kórházi kezeléshez való jogomat is. Olyan helyzetbe hoztak, mint egy kutyát, egy ebet... Árnyék vagyok. Nem létezem. Csak egyetlen jogom maradt – a meghaláshoz való jog. Engem és feleségemet az öngyilkosság felé taszítanak. Az Írószövetséghez fordulni – értelmetlen. Mossák kezeiket. Egyetlen ember van csupán, akihez ebben az ügyben fordulni lehetne és kellene... Én nem állhatok jót magamért, magamnak bírája nem lehetek. Nem az én levelemről van szó. Ha meg akar menteni a visszavonhatatlan pusztulástól – megmenteni két embert –, segítsen, beszéljen rá másokat, hogy írjanak neki. (Sztálinról van szó – a szerk. megj.) Nevetséges azt gondolni, hogy ez »visszaüthet« arra, aki megtenné. Nincs más kiút. Értse meg: nem vagyunk hajlandók tovább húzni haldoklásunkat. Minden alkalommal, amikor elengedem a feleségemet, beleőrülök. Iszonyú őt így látnom, látnom, milyen beteg. Gondolja meg: mi értelme annak, hogy felutazik? Mi tartja az életünket? Ha újabb száműzetésre ítélnek, nem fogok engedelmeskedni. Nem bírok már." Május 16-án letelik a hároméves száműzetés ideje, és Mandelstamék visszaköltözhetnek Moszkvába. Június elején azonban megfosztják őket moszkvai lakhatási engedélyüktől. Szavojlóba költöznek, ahonnan gyakran utaznak föl Moszkvába.
Mandelstam az Írószövetségtől megbízást kap, hogy látogassa meg az épülő Volga-Don-csatornát, és a „szolgálati úton" szerzett élmény alapján írjon verset. (A verset később Nagyezsda Mandelstam megsemmisítette.)

1938. Utolsó útja Leningrádba. Egymás után tűnnek el ismerősei, barátai – „a nagy terror" tetőfokára hág. Márciusban az Irodalmi Alaptól beutalót kapnak két hónapra Szamatihába, egy üdülőbe.
Május 2-án kora reggel Mandelstamot letartóztatják.
Augusztus 2-án az NKVD Különleges Testülete (Oszoboje Szovescsanyije) ellenforradalmi tevékenységért öt év munkatáborra ítéli.
Szeptember 9-én hagyja el a Butirka-börtönt, és október 12-én érkezik meg a Vlagyivosztok alatti tranzitlágerbe, ahol december 12-én ismeretlen körülmények között hal meg. Ez halálának hivatalos dátuma, amelyről fivérét két évvel később értesítik. Utolsó levele a lágerből október végén kelteződik, és fivérének szól:

Az egészségem nagyon gyönge, teljesen legyöngültem, olyan sovány vagyok, hogy nem lehet rám ismerni, de nem tudom, van-e értelme holmit, élemiszert, pénzt küldeni. Azért próbáljátok meg. Nagyon fázom. Nincs mit felvennem. Édes Nagyenyka, élsz-e, halsz-e, kis madaram? Sura, azonnal írd meg, mi van Nágyával! Ez egy átmenőhely, de Kolimára nem vittek el. Lehet, hogy itt telelek. Kedveseim! Csókollak benneteket. Oszja.

Pár napja kivisznek minket dolgozni. Ettől jobb a hangulat. A mi lágerünk tranzitláger, ahonnan állandó lágerekbe irányítanak át. Minden bizonnyal itt rekedtem, és fel kell készülni a telelésre. Kérlek, küldjetek rádiógramot és táviratilag pénzt!