Pesztyel utca

Pestelio gatvė

                      ...a low dishonest decade...
                      W. H. Auden

Nyár özönében a város.
Por tükre az ablaküveg,
A füsttől szürke pohárba
Langyos lőre csepeg.
Lég fűszere most a napon
Kifakult kupolák aranya.
Mint firka, hinár-hieroglifa
Feketéll a kanálisokon.

Költő, mi keresnivalód itt?
Vén erkély, lekopott aranyú
Szöveg egy málló falu házon,
Porrá vált régi világ.
Gordiusz ősi csomója megoldva,
Mész, aszfalt, zsindely meg a kosz
Kapualjban, a lépcsőház szemete,
És a bezáratlan kapuszárnyak.

Itt, ahol egykoron egybeesett
A gesztus, az élet, a hang,
Nyűvi a hömpölygő tömeg a
Nyelvet, amely nem egészen a régi.
Rebben a sápadozó junius,
Ám a vak elme, a megkövesült,
Nem láthatja be többet az összes
Múltba merült korokat.

A korszak a hangsúlyt átszinezi,
Az építészetet is meg a nyelvtant,
Napfény cseppjeit oszlopokon,
És a szobor suta bronzmosolyát.
Tán csak az éhség és a nyomor
Száll mindig szembe a korral,
Tán csak a félelmet meg az árnyat
Őrzi meg ifjukorunk is.

Úsznod a félelmedben, akár a
Halnak a vízben, kell neked is.
Tartós itt ez a félelem, inkább,
Mintsem az emberi test.
Békés, nyílt terek ízlelik
Füstjét a déli időnek.
Mész, aszfalt, zsindely meg a
Firka a málló házfalakon.

Néhány ócska rézgaras, ím,
Juthat a létnek is immár –
Visszajáró pénz az időtől,
Mit az itteni abszurd bank kiadott.
Megfagy a dallam, a gesztus,
Mellékutcát cáfol a bulvár,
Furcsa, hogy összeakadtunk
Itt, megelőzve időnket –

Nem Jozafát völgyében, a Léthe
Melletti ligetben sem, sem a
Mindenség levegőtlen ürében,
Hol ők az urak, mint istenek,
Kelvin és Becquerel.
Langyos lőre csepeg.
Álmatlanság fellegei
Úsznak az izzó július-égen.

Elúszik a tömeg meg a hang, de
Mesterségünk terhe marad ránk:
A félelemnek adni jelentést.
Csak a por, csak a hang, ami rebben.
Ámde a hang nem tudja, milyen
Sok igazságot tartalmaz a
Csillámlása, magánya.

(Tomas Venclova MONDJÁTOK MEG FORTINBRASNAK című kötetéből
Fordította: Baka István)