Robinzonád

Робинзонада

Új mennybolt hetedhét határon túl.
Kisdedek visítanak, hogy magukra vonják a gólyák
figyelmét. Az öregek szárnyuk alá dugják a fejüket,
mint a struccok, fúrva emellett csőrüket nem a
tollukba, hanem tulajdon hónaljzatukba.
Meg lehet vakulni az ultramarin bőségétől,
mely nem ismer vitorlát. A fürge csónakok
hasonlatosak a jól körülrágott – ikráig lecsupaszított! –
halhoz. Evezősök merednek belőlük, kiadva a
mozgás titkát. Hajótörés áldozataként,
húsz év alatt én eléggé belaktam ezt a
szigetet (amúgy, meglehet, hogy kontinenset),
és ajkaim maguktól mozognak, mint olvasáskor, kiejtve:
„trópusi növényzet, trópusi növényzet."
Ez bizonnyal a parti szél; a nap második felében
különösen. Azaz, amikor már
megüvegesedett tekintetem nem különbözteti meg
tulajdon lábnyomomat a homokban Péntek
lábnyomától. Ez tán az írásbeliség
kezdete. Vagy a vége.
Különösen az esti óceán szempontjából.

                                                         1994

(JOSZIF ALEKSZANDROVICS BRODSZKIJ: ÚJ ÉLET című kötetéből. Baka István fordítása.)