Szonett
Сонет
Mint konkvisztádor, vaspáncélba bújva,
E földön könnyű szívvel járok én,
Hol édent lelve kertek lágy ölén,
Hol éjlő mélységek fölé hajolva.
Ködöt dagaszt csillagtalan borúja
A mennynek... ám vidít a vak remény,
S hiszek derengő csillagomban, én,
A konkvisztádor, vaspáncélba bújva.
S ha ezen a világon nem lehet
Széttörni az utolsó láncszemet,
Hát jöjjön a halál, akármiféle!
Megvívok véle, és ha végzetem
Lesújt reám, talán halott kezem
A kék liliomot letépi végre.
__________________________
(A NYIKOLAJ GUMILJOV VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)
Mint konkvisztádor, vaspáncélba bújva,
E földön könnyű szívvel járok én,
Hol édent lelve kertek lágy ölén,
Hol éjlő mélységek fölé hajolva.
Ködöt dagaszt csillagtalan borúja
A mennynek... ám vidít a vak remény,
S hiszek derengő csillagomban, én,
A konkvisztádor, vaspáncélba bújva.
S ha ezen a világon nem lehet
Széttörni az utolsó láncszemet,
Hát jöjjön a halál, akármiféle!
Megvívok véle, és ha végzetem
Lesújt reám, talán halott kezem
A kék liliomot letépi végre.
__________________________
(A NYIKOLAJ GUMILJOV VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)