Újra a tenger

Снова море
   
Ma újra meghallottam én azt,
Ahogy a horgony felkuszott,
És láttam a tenger vizén az
Öt szintre osztott gőzhajót.
Föllélegzett a nap, s a néma
Föld fecsegett, s dalolt, dalolt.
   
Akadna – patkány bár – a retkes
Konyhán s likában féreg ott,
Egy tarfejű, fogatlan, redves,
Jódolgától tébolyodott,
Aki nem hallaná Ulisszesz
Dalát, mely játékra hivott?
   
Neptun zord szigonyával és a
Néreidák fürtjeivel,
Midőn hullámtörés, miként a
Túlfeszített húr pattan el,
Habjuk reng vagy Aphroditénak
Keblén tajtékzik, mint a tej.
   
Otthonomat elhagyom én is,
Mások sorsát megismerem,
Egész világ, idegen, mégis
Oly ismerős, rokon velem:
Öblök, zugok, part szögletén és
Szelek hullámzó tengeren,
   
A lélek-nap nem alkonyulhat.
Földi erő nem törte meg.
Nincs módja már a visszaútnak,
Csitítom fáradt testemet,
Ha kegyes lesz a nyár, nem untat,
Ha szeret Isten engemet.

____________________

(A NYIKOLAJ GUMILJOV VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)