Zsukov halálára

На смерть Жукова

Látom az unokák feszes sorát,
koporsót, ágyútalpra téve.
De nem hallik ide a trombiták
katonás, orosz gyászzenéje.
Érdemrenddel látom tetézve
mellét – de nincs már benne láng.

Katona volt, ki előtt a falak
ledőltek, bár ő volt a gyengébb;
hannibáli hadmozdulatokat
láthattak a volgai sztyeppék.
Mint Belizár, Pompeius, ugyanazt
kapta – a bére kegyvesztettség.

Hány harcosa vérét ontotta ki
idegen földbe! Bántotta volna?
Vajon eszébe juthatott-e mind
az ágy fehérén, haldokolva?
Mit válaszol, a pokol bugyrai
közt rájuk lelve? „Hadakoztam."

Zsukov halott, igaz ügyért soha
többé már ő se kelne hadra.
Orosz históriánk lapjaira
más is került, ki bátran lépve a
meghódított fővárosokba,
a sajátjába félve tért haza.

Marsall! A Léthe elnyeli talán
e szavakat, miként a csizmád,
vedd mégis, mint alvó hazám silány
obulusát – mi mást is bíz ránk?
Dob döng, pirókmód hadi fuvolán
visítanak – sirassanak csak!

                                                           1974
__________________________

(JOSZIF ALEKSZANDROVICS BRODSZKIJ: ÚJ ÉLET című kötetéből. Baka István fordítása.)