1867
Az éji kert ölén, hol érik már a mangó,
táncolja Miksa azt, mi majdan lesz a tangó.
Az árnyék bumerángja vissza-visszaringó,
s mint hónaljban, a hő épp harminchat fokos.
Villog hol itt, hol ott a mellény hófehéren.
Mint bonbon, olvad egy mulatt leány a kéjben,
szuszogva édesen a férfi édenében.
Ahol kell – szőrös, ahol kell – sikos.
Az éji csend ölét a dzsungel árnya óvja,
és Juarez, ki a progresszió motorja,
a peonoknak, kiknek nem volt két pesója
se tán soha, az új puskákat osztja szét.
Závárzat kattan; egy kockás lapú füzetbe
a fegyverszámokat Juarez feljegyezte.
S az ágon trópusi tarkán csücsült felette
egy papagáj, és dalolt eképp:
A gőg, amely csupán a rózsákat szagolná,
nem jobb, de tisztességesebb a honfi-póznál.
S ebből is, abból is vér, könny dagad folyóvá.
Főként a trópuson, hol a halál is, ó,
úgy terjed, mint a légyrajokkal a ragály, és
akár egy felkapott, új, kávéházi frázis,
és ahol háromszeműek a koponyák is,
és mindegyikben – dús fűcsomó.
1975