1867

    
Az éji kert ölén, hol érik már a mangó,
    táncolja Miksa azt, mi majdan lesz a tangó.
Az árnyék bumerángja vissza-visszaringó,
    s mint hónaljban, a hő épp harminchat fokos.

Villog hol itt, hol ott a mellény hófehéren.
    Mint bonbon, olvad egy mulatt leány a kéjben,
szuszogva édesen a férfi édenében.
    Ahol kell – szőrös, ahol kell – sikos.

Az éji csend ölét a dzsungel árnya óvja,
    és Juarez, ki a progresszió motorja,
a peonoknak, kiknek nem volt két pesója
    se tán soha, az új puskákat osztja szét.

Závárzat kattan; egy kockás lapú füzetbe
    a fegyverszámokat Juarez feljegyezte.
S az ágon trópusi tarkán csücsült felette
    egy papagáj, és dalolt eképp:

A gőg, amely csupán a rózsákat szagolná,
    nem jobb, de tisztességesebb a honfi-póznál.
S ebből is, abból is vér, könny dagad folyóvá.
    Főként a trópuson, hol a halál is, ó,

úgy terjed, mint a légyrajokkal a ragály, és
    akár egy felkapott, új, kávéházi frázis,
és ahol háromszeműek a koponyák is,
    és mindegyikben – dús fűcsomó.

                                                        1975