A föld alatt

Под землей
/Под землёю/

Hol karbol bűze járja át s a
föld dohszaga a levegőt,
ott görnyed ő – minden vonása
éles – a csempesor előtt.

Nem lép el és nem forgolódik,
csak némán himbálja magát,
s görcsös-remegve ráncolódik
könyökben a kopott kabát.

Katona jön be, iskolások,
egy munkás, kék a zubbonya –,
ő meg csak áll, akárha álmok
dühe szorítaná oda.

Itt alkot s rombol szét szünetlen
világokat, kéjjel teli,
de egy vénasszony figyeli
sötétlő odujából, szemben.

Ajtaja tárul, látszanak
párnái, székek és palackok.
Beront a nő – s patakzanak
ajkáról bőszülten a szitkok,
majd bűzös seprűjét veszi,
s a hibbantat kikergeti.

És most a mélyes mély homályból
a görnyedt, nyurga agg kilábal,
kabátja s a keménykalap:
a hajdani úri divat,
megy fölfelé az alvilágból,
mint Hádész árnya – föl a fénybe,
berlini nappal lázködébe.

S a nap ragyog, kéklő a menny,
kék sivatag van odafenn...
S dühöm, sérelmem forr-zubog,
és az idegen gránitot
botommal egyre csak verem.

1923
_________________________

Vlagyiszlav Hodaszevics: Mint sivatagban a délibábot című kötetéből. Baka István fordítása.