A madarak városa

Megleltem a madarak városát.
Nem képzelődés, álom-szülemény,
sem istennek különleges kegye, –
a véletlen, csak az vetett oda.
Úgy láttam én, ott mindenik madár
a terheken egyenlőn osztozik,
s kötelességét tudja pontosan –
melyiknek mely ágon kell ülnie.
Acél abroncsa csillogott hegyes,
tűnél is hegyesebb csőrük körül.
Külön-külön eredtek az arany-
esőbe tévedt pillangók után,
és mindenik külön-külön dalolt.
De nem sejtették, a halál milyen
madár, és egyikük se várt reá,
minden csepp víz, amit forgattak ők
a torkukban, tükrözte az egek
megtisztult végtelenjét. És piciny,
pihés begyük se örömet, se bút
nem mutatott, bárhogy figyeltem én.
Zavarba jöttem. Ám repülni nem
tanultam, nem volt bennem annyi ész.
Azt gondoltam, hogy lesz még alkalom
időzni köztük. Indultam tovább.
Az éjszakát se vártam meg; nem is
kínálhat oly csodát az éjszaka,
mely e csodás városhoz fogható.