Akrosztichon

Акростих
   
Angyal ült ki szélére a mennynek,
Nézett-nézett ámulón a mélybe.
Nem volt még az új világnak fénye.
A pokolban senki sem kesergett.
   
A piros vér félénk lüktetése,
Halovány kezek – riadt virágok,
Mától a világé lett az álmok
Angyalának szent arcmása-képe.
   
Túl szűk e föld! Lásson Anna álmot
Otthonában szerelemről, árnyról,
Végül a kinyilatkoztatások –
Az övéi – könyve is kitárul.

________________________

(A NYIKOLAJ GUMILJOV VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)