Alkonyat

   
Beszíva illatát az áldott
rózsafüzérnek, a barátok
nézik sötétlő rácson át
külváros, erdő alkonyát.

A cella szinte lángra lobban:
felizzott messze, a pagonyban,
a Tűzmadár dúlt fészke, és
fenyők mögött a mélybe vész.

Elég a fészek, ám a füstből
vár épül, mintha színezüstből,
s a vak homályú föld felett
ködszürke tornyok rengenek.