Anyámnak

Матери

Kiléptem szegényes síromból.
Nem várt előtte senki sem.
Senki: csupán egy lombjafosztott,
Hitvány bokor bókolt nekem.

Leültem hát a kriptalapra...
Hová megyek, mi lesz velem?
Tüzem kihamvadt... felragadva
Hunyt lángomat – hová vigyem?

Azóta rég elfeledett már
Mind, aki állt a sír felett.
És az a nő, ki szeretett tán,
Most föl sem ismer engemet.

Szemüreg-éjem oly riasztó,
Lakába senki sem bocsát.
Itt meg nem óvnak vad vihartól
A rongyos, foszladó ruhák.

Nem. – Hát kriptámba visszabújtam...
Sír, drága, jó anyám te vagy,
Te, aki széttört koszorúddal,
Siratod mindegyre fiad.

1907. január, Párizs

________________________

Andrej Belij verse,
fordította Baka István.

Az Orosz szimbolista költők Baka István fordításában című kötetből