Arckép

   
Kápolna áll a cinteremben,
koszorúk, mécsek, ikonok,
s fekete szalagos keretben
egy lány két nagy szeme ragyog.

Porosan izzanak a fényben
a kápolna ablakai.
„Mért vagyok itt e nyári délben?” –
szól szellemhangon valaki.

Vállán pelerin, keresetlen
s mégis kacér a frizura...
S forró viasz csöpög szünetlen
a gyertyák szalagjaira.

Koszorúk, mécsek, rothadásszag...
S csak ezek a szelíd szemek
nézik derűs csodálkozással
a képtelen rettenetet.