Az Északi-tengeren

На Северном Море
   
Ó, igen, mi az ősi
Hódítók unokái vagyunk,
Kik széles, tarka vitorla alatt
Járták be az Északi-tengert,
S ugrottak a hosszu hajókról
Normandia sík fövenyére –
Hurcolván a halált és
Lángba borítva a földet.
   
Századok óta bolyongunk
Már a világ vizein,
Bolygunk, s csatakürt szava harsog,
Bolygunk, s csatadob dörög egyre:
„Nem kell-e erős kar,
Nem kell-e kemény szív,
S nem kell-e piros vér
Trónnak avagy civitásnak?"
   
Hé, fiu, hozz ide
Bort szaporán,
Portóit, malagát,
Whisky se ártana tán!
Bennünket sem az akna,
Se tengermélyi hajószörny
Nem rettent, hisz azért is
Vagyunk mi hajósok!
   
Ó, igen, mi az ősi
Hódítók unokái vagyunk,
Kiknek a sorsa bolyongni örökkön,
Tornyokról lezuhanni,
Ősz tengerbe merülni,
S lázas vérrel itatni
Ama három iszákost –
Ólmot, acélt s a vasat.
   
De mégis, akikről a bárdok
Dala zeng nyugaton, keleten,
Minden emberi nyelven,
De mégis, akikért imát mond
A barát Madridban, Athosz ormán,
Mint templomi gyertya, lobogva,
De mégis az asszonyok álma
Csak mi, csakis mi vagyunk.

______________________

(A NYIKOLAJ GUMILJOV VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)