Muzsik

Мужик
   
Erdei, lápi vidéken,
Ólmosak ott a folyók,
Élnek, akár örök éjben,
Furcsa, különc muzsikok.
   
Egyikük árvaleányhaj-
Lepte mezőre kilép,
Hallja: Sztribog kiabálja
Néki az ősi regét.
   
Itt besenyőknek a bamba
Zöld szemü, zord hada járt...
Bűzlik a láp, a varangy ma,
Zátonyos a folyamár.
   
Ócska tarisznya a vállán,
Éneke tölti be a
Rengeteget, s noha lágy, ám
Hetyke, pimasz a dala.
   
Útja – hol éj, hol a fények,
Füttyög a réti betyár,
Kocsmai összeveszések,
Véres a harc, ami vár.
   
Fővárosunkba elérve
Végtire – ments meg, Uram! –
Cárnőnket is megigézte,
Érte egész odavan.
   
Néz, mosolyog, szava hetykén
Szól, de gyerek-naivan, –
S máris kereszt van a mellén:
Cifra, nehéz, szinarany.
   
Hát az Izsák s a Kazáni
Szent kupolái felett
Mért marad – érti-e bárki? –
Még a helyén a kereszt?
   
Bolydul a város, az utcán
Puska dörög, csata dúl;
Így vicsorít az oroszlán,
Védve fiát szilajul.
   
„Ej, pravoszlávok, a testem
Itt, e hidon ha elég,
S hamvam a szélbe lebeg fenn,
Nélkülem árva e nép.
   
Vad, nyomorult faluinkban
Vannak ilyen muzsikok.
Már vonuló hadaiknak,
Hallom, a lépte dobog.”
    

   
________________________

(A NYIKOLAJ GUMILJOV VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)