Az oráni hercegnek

Принцу Оранскому

Elég volt már a harci zaj,
Csorbult a véres kard pengéje,
S a halál vész-szárnyaival
Dühödten szállt a földre, égre!

Vége... Megalapozva már
A tartós békéd, Európánk;
S a béklyót széttört gazra vár
A béklyó, – újra eltiporták.

Moszkvát lángokban látta még –
Ám a világ rémét leverték,
Az elbukott fölkent fejét
Tűzszínü bíborral befedték.

És éjiből megint kiront;
A hitszegése hozta vissza,
Tákolgatván a régi trónt...
S bukott, a mennytől eltaszítva.

Már elcsitult a csatazaj,
Nem villog véres kard se végre,
S a csata vész-szárnyaival
Nem száll dühödten földre, égre.

Hős ifjú, köszönet neked!
Csodás hősével Albionnak
Vívtad a vég-ütközetet
Liliomáért Bourbonoknak.

Előtte lázas, vad dörej,
Nyomában véres pajzsok ezre;
S dicsőségének fényivel
Repült, az ágyúfüstbe veszve.

Folyt ifjú vére sebesen,
A becsület fekélye rajta:
Koszorúzd őt meg, szerelem!
Méltó vitéz volt bosszu-harcra.