Bajusz
Filozófiai óda
Sandított a huszár mosolyogva
Bajszára, mely csupa cikornya,
S ujja körül pödörgeti;
A bölcs – borotvált arca, álla –
Kopasz fejét ingatta, látva,
S ezt mondta sóhajtva neki:
„A bajuszod füledig nyúlva,
Megmártogatva borba, rumba,
Mily ifju-szép, büszkélkedik.
Borotvát nem látott; bevonva
Fekete festékkel ragyog ma,
Simítja fésű s ujjaid.
Légy büszke rá, huszár! De tudd, ó,
Hogy földünkön minden mulandó –
A gyilkos órák szállanak,
A rózsás arc megsárgul végül,
S a hollófürt is kifehérül,
S vénség őszíti bajszodat.”